Még mindig Kina 1995-99

A mi kis városunk, Jiading, Sanghaj közigazgatási területéhez tartozik, a központtól cca 35 kilométerre. Lakosainak száma akkoriban 700 ezer volt. Maradt egy kis régi városmagja, öreg házakkal, festői csatornákkal, hidacskákkal, pagodával. Ezt körülveszi egy modernebb sáv, ahol az üzletek, áruházak, szállodák, éttermek, piacok, mozi, színház, hangverseny, stb. vannak. Legkülső kerületeit a panel-lakótelepek és az ipari létesítmények alkotják. Ezek között meglepően sok a felsőfokú iskola és a tudományos kutatóintézet.

A lakótelepek magas házai úgy épülnek, hogy azok földszintje kizárólag üzlethelyiségeket tartalmaz. Ezek kifelé nyitott bokszok, az épület szerkezetének megfelelő méretben, melyek sorát csak a lépcsőház földszintje bontja. A lakókkal együtt költöznek be a boltosok.

A látogatnivaló nevezetességek közé tartozik három "kert". Ezekben gyönyörű növényzet, ligetek, tavacskák, hidakkal, aranyhalakkal és csónakázással, házak, kerti-lakok, imahelyek.

Fontos látnivaló intézmény a piac. Nagy csarnokrendszer, benne elég jól tagozottan a zöldség-gyümölcs, a hús- és fűszeráru és a halpiac. Ez utóbbiban a "közönséges" édesvizi és tengeri halak mellett rákok, polipok, kígyók, békák, teknőcök. Nagy látvány és az illat is lenyűgöző. Egy csarnokrészben a "háztáji" termelők árulják a kis mennyiségű, de nagyon szép és finom, friss árujukat.

Délutáni, esti csavargásaink már akkor is szórakozásnak számítottak, amikor csak sétálgatva részt vettünk a nyüzsgésben. A népség késődélutánra, estére kirajzik az utcára. Mintha minden nap szilveszter lenne, szórakoznak, hangoskodnak, ki-be járnak az üzletekbe (késő estig nyitva tartanak), vacsoráznak a kis elől nyitott, félig az utcán működő "főzöcskék"-ben, (egyesével, kettesével mennek be, de két perc múlva egy nyolc-tíztagu társaság tagjai.) Az utcán sütik parázson a nyársakra húzott mindenféléket. Ezekből mi is szívesen nassoltunk, de olykor-olykor meg is vacsoráztunk valamelyik "kisvendéglőben" (fillérekért nagyon finomat!)

Különféle árusok a járdaszélen. Az árucikkek: gyümölcstől napszemüvegig, kötött zoknitól műanyagflakon-benzinig mindenféle. Körülöttük két-három érdeklődő. Ugyancsak a járdaszélen kuporognak az idősecske szakik a szerszámos dobozukkal. Ők a kerékpár-szervízek. És varrónő varrógéppel dolgozik lámpafénynél. A ház kapuja előtt a lakók kint űcsörögnek, beszélgetnek, van aki pizsamában van és lavórban lábat áztat.

Meglepetés: kisebb-nagyobb összeszokott, vagy alkalmi csoportokban a thai-chi-t végzik, zeneszóra, vagy zene nélkül. A thai-chi a torna, a tánc és a meditáció sajátságos elegye. A testi-lelki jó kondíció érdekében. Ilyesmi lehet az is, hogy pl. egy középkorú pár karonfogva száz métereket hátrafelé gyalogol. Ez növeli a koncentrációs és koordinációs képességet.

A mindenkori magyar kolónia számára Jading kulcsfontosságú nevezetessége volt a "Selyem-utcában" a csöppnyi vegyesbolt, Fay asszony boltocskája. Az úgy kezdődött, hogy az első utamon, egy jó meleg vasárnap délelőtt három hajdúsági kollégával sétálva befordultunk egy kis keskeny, görbe, macskaköves utcácskába, mert arrafelé valahol van egy selyembolt. Az utcát mindjárt el is neveztük Selyem utcának. Ámde kellene inni egy sört is. Ott volt egy kis üzletecske. Ottani mintára első fala nincs, a belsejét az utcától egy pult választja el és mindent árul, a tejtől a mosóporig, vodkától a rizsig. Láttuk, van fridzsidere. Kértünk négy üveg hideg sört. Erre kihozott négy székecskét, egy kisasztalt, kirakta az utcára, kihozta a söröket, egy kevés sósmogyorót, és elkezdtünk "beszélgetni". (Csak kínaiul tudott, mi meg kínaiul nem.) Aztán jött egy-két fővel a ház népe, egy-két fővel az utca népe és belecsöppentünk a kínai "valóvilágba". Nem "nézőközönség" volt, hanem "társaság". Lehetett mutogatni, meg rajzolni. Mindent tudni akartak rólunk, meg megmutatták a gyerekeiket (melyiket élőben, melyiket fényképen.)

Ezután is gyakran jártunk oda. Fay asszonyt Gizimamának hívtuk. A kisvárosi sétáink pihenője és söre rendre ott volt. Amikor egy ideig egyedűl voltam fehér ember, majd minden este vacsora után - mi jobbat csináljak - elbicigliztem Gizimama boltjába egy sörre, és "beszélgetni". Kis feleségem kintlétekor ő is összebarátkozott az ottaniakkal. Nyolc év után, a gyerekeimmel tett "nosztalgiaúton" velük is elmentem a Selyem-utcába Gizimamához.

Volt óváció! Skicceltem ott hírtelen egy vázlatos családfát, miáltal be tudtam mutatni a velem lévőket. (Szomorúan meg kellett mutatnom rajzban, hogy miért nem jött velünk a Kedveském.)