Még további izzós stiklik
Egyfajta kvázi-Móricka vagyok: neki mindenről ugyanaz jutott eszébe, nekem meg olvasván egy tungis történetet, eszembe jut: "hoppá, erről jut eszembe, hasonlót én is átéltem"… Többek között Horváth Laci meg Wohl Péter is az ihletőim közé tartozik, de így lett mostani sztorim generálója Szekeres Sanyi, aki már felemlített néhány izzós stiklit. Íme még egy pár…
Előljáróban: mit értek stiklik alatt. Csibészséget. A körülmények, a szükségek generálta apró, csavaros eszű megoldásokat. Szabálytalanságokat, de azért inkább apróbbakat, fineszesebbeket, jóakarókat; ravasz kanyargást a szabályos-szabálytalan határmezsgyéjén – nem érintem ezért például a sport-ügyet, mert az nemcsak szabálytalan volt, hanem durva, fajsúlyos disznóság, törvénytelenség. Nos, az alábbiak az én emlékezetemben felmerült stiklik – ezeket ugyan egyik vagy másik sztorimban már érintettem, de itt csokorba szedem őket.
A beruházás szabályainak finom "megkerülése"
A beruházás az Izzóban nagy dolog volt; drága is, szigorú szabályok övezték, nehezen is lehetett hozzá jutni – főleg a félvezetőben, ami azért nem volt az Izzó szíve csücske. Pedig nagyon kellettek volna új berendezések nekünk is… Nos, közismert volt az Izzó és az akkor még leningrádi Szvetlána Egyesülés szoros együttműködése, amit a két vezér, Dienes és Filatov személyes barátsága koronázott meg. Felső szervek által is jóváhagyott, lényegében csak a félvezetőre koncentráló együttműködési munkatervünk volt, amibe beírtuk: "berendezések kölcsönös vizsgálata és kipróbálása" Na ez volt a stikli alapja. Ha megtetszett egy berendezés a Szvetlánában, átvettük "öt éves vizsgálatra és kipróbálásra", ingyen és bérmentve. Volt, amikor Filatov mondta, hogy kéne neki egy nyugati display, de ha megrendeli, a moszkvaiak (=zelenográdiak; az Elektronikai Ipari Miniszter üdvöskéi) elcsaklizzák. "Semmi baj" – mondta Dienes; vettünk egy displayt majd átadtuk a Szvetlánának "öt éves műszaki kipróbálásra." Ez a stikli – mint a többi is – mindkét irányban működött.
A Szent Tehén: a tervteljesítés
Az akkori Szovjetunióban – a 70-es években járunk - a terv még szent dolog volt, a nem-teljesítésért a vezetők nagyon komoly szankcióknak is elébe nézhettek, egészen a börtönig. Ennek tudatában panaszkodott Filatov Dienesnek, hogy baj van, elromlott egy berendezés, nem tudnak elegendő chipet gyártani, odalesz a tervteljesítés. "Milyen chipek hiányoznak?"- kérdezte Dienes. Válaszul jött egy sűrűn teleírt A4-es lap, típusokkal, mennyiségekkel. No, ezeket a chipeket az Izzó beszerezte (Gyöngyösre is vettünk rengeteg chipet; elment mellettük) én beraktam az aktatáskámba a félvezető elemeket (ezek apró jószágok; egy aktatáskában sok tízmillió ilyen chip is elfér) és kivittem Filatovnak – persze ingyen és bérmentve. Filatov kompenzálta ezt máshogy. És lett Leningrádban tervteljesítés…
A Tungsram-Szvetlana együttműködés a félvezető leválása után
A 80-as évek elején leválasztották a félvezetőt az Izzóról, létrejött a MEV. Logikusan, a Szvetlána együttműködést is a MEV örökölte (volna) meg. De Filatov megmakacsolta magát. "Én a Tungsrammal akarok továbbra is együttműködni, nem a MEV-vel" – jelentette ki. Én akkor nem mentem át a MEV-be a félvezetővel; előzőleg a fényrendszer fejlesztés vezetője voltam, majd Demeter Karcsi kinevezett a Kutató élére. Felhívott Filatov: "Béla, kutatósként te most átlátod az egész Izzót. Gyere ki, hozzál még magaddal két-három szakembert, járjátok végig a Szvetlánát (te úgy is ismered); benézhettek bármilyen kis lyukba is nálunk, nézzétek végig, hol tudunk a félvezető helyett együttműködni." (A Szvetlana titkos katonai üzem, a katonai mikroelektronika egyik csúcsa volt..!!) Úgy is lett; kimentünk, körülnéztünk – a Szvetlana ugyanúgy sokprofilú volt, mint az Izzó - és összeállítottunk egy komplett listát, hol van közös lehetőségünk és egymást segítő érdekünk. Ezt Filatov látatlanban aláírta ("ami neked jó, az jó nekem is"), majd Demeter is és ez lett a további – félvezető nélküli - együttműködés mindkét fél részére hasznos alapja.
Az ügynek utóélete is lett. Amikor átkerültem a MEV-be vezérigazgatónak, Filatov felhívott: "Na most már együttműködünk a MEV-vel." Életem végéig büszke leszek arra, hogy "megörököltem" Filatov Dénes iránt érzett barátságát.
Az utóéletnek is lett utóélete, bár ez már nem izzós, hanem Szvetlána és MEV stikli. Ugyan Filatov már akart együttműködni a MEV-vel, de Moszkva keresztbe feküdt (ők a Moszkva-kerület Zelenográddal való együttműködést erőltették); engedély nélkül meg még csak utazni se lehetett Leningrádba, nemhogy a Szvetlánába – ami, mint fentebb már mondtam, kiemelt fontosságú-titkosságú katonai üzem volt. (A legkiemelkedőbb titkosságú gyártásokat titokzatosan csak "déli terület"-nek hítták. Rengetegszer voltam ott és velem mindig odaengedték a velem jött többi szakembert is. Nélkülem nem…) . De Filatov is partner volt a stiklikben… Filatov nekem: "Küldj ki szakembereket Moszkvába hétfőn, intézzétek el ott a dolgotokat, én csütörtökön reggelre kocsit küldök értetek, felcsempészlek benneteket ide a Szvetánába és összerakunk egy klassz témaegyüttest az együttműködésre". Filatov óriási kockázatot vállalt, de vállalta – talán egy kicsit a korábbi "stiklik" folyományaként meg talán egy kicsit személyesen miattam is. A csapat kiutazott, minden elő volt készítve, csütörtökön indultak volna Leningrádba – és csütörtökön reggel leégett a MEV elemgyára… A kiutazókat hazarendeltem…
"Elven működő műszerek"
Ez a fogalom Kadlecovits Géza örökbecsű találmánya; én legalább is tőle hallottam. Azt jelenti, hogy minden mindenbe belemagyarázható, minden mindenféle kategóriába "beleügyeskedhető". (Lévén, hogy a világ összes létező műszerei/berendezései nyilvánvalóan valamilyen elv szerint működnek, tehát egy közös csoportot alkotnak. Nahát akkor…?!)
A Kutató vezetője voltam és nagy szükségünk volt egy modern, nyugati asztali számítógépre. Pénz még lett volna rá, de a beszerzés teljesen lehetetlen volt; erre nem terjedt ki az Izzó külker-joga, a külker-vállalatokon keresztül pedig a beszerzés abszolút illuzórikus volt. Na, itt jött az "elven működés"… Mi egy nagy és komplex vákuumtechnikai vizsgáló berendezést akartunk összeállítani és ennek vezérléséhez és az eredmények kiértékeléséhez kellett a számítógép, enélkül lehetetlen lett volna a feladatot megoldani. Szóval a számítógép egy komplex rendszer alkotó része, "alkatrésze"…? Igen. És ez a komplex rendszer egy vákuumtechnikai rendszer..? Igen. Na, akkor itt az elven működés: a mi számítógépünk tehát egy vákuumtechnikai alkatrész… Arra meg az Izzónak saját import-joga van, abba senki nem szól bele; keresztül is ment az ügy simán, mint kés a vajon… Ezt az "elven működést" még sok alkalommal felhasználtuk. (És itt tanultam meg az indokolás művészetét..) A fentebb említett display is ilyen "elven működő vákuumtechnikai alkatrész" volt.
És még két stikli, a "relata refero" tartományból. (Ez a latin kifejezés azt jelenti, hogy "hallott dolgokat adok tovább" – vagyis nem velem, előttem történtek, nem tudok az igaz voltukért felelősséget vállalni. "Hallomásból" – fordíthatám a latin kifejezést.) A fenti sztorikban tevékeny részt vettem, de az alábbiakat hallottam csak – bár nagyon szavahihető emberek szájából… És nagyon, jellemzően "izzósak" a sztorik…
"Határt lépett"
A KGST-időszakban a keleti kereskedelemben a "prompt inkasszó" volt az exportbevétel megszerzési módja. Ez azt jelentette, hogy amennyiben a termék "határt lépett" (vagyis kikerült Magyarországról), az ezt igazoló dokumentum alapján az MNB nyolc napon belül kifizette az exportért járó bevételt; a többi az MNB-nek a vevő bankjával történő ügylete volt. Ez egy hallatlanul előnyös pénzügyi megoldás volt; a "határt lépett" dokumentum aranyat ért. Csak persze ezért az adott árut ki is kellett szállítani. Vagyishogy… és itt jön a stikli… Az Izzó keleti exportjának döntő többsége Záhonyon keresztül hagyta el az országot, ott ütötték rá a "határt lépett" pecsétet. Hát, előfordult, hogy az áru nem lett idejében kész; szilveszterkor még nem ért Záhonyba. De az izzós intéző ember, néhány demizson borral vagy pláne pálinkával odaért. És a "jóakaratú, segítőkész" vámos rányomta a "határt lépett" pecsétet arra is, ami, hát, még nem egészen lépett határt… Egyesek szerint az "intéző ember" többek között a gyöngyösi főmérnök, Takács Pista volt – de biztos mások is intézkedtek… És akkor volt tervteljesítés és a pénzt az Izzó akár előbb megkaphatta, mint az áru a karácsonykor mindig abszolút túlterhelt Záhonyban ténylegesen határt lépett…
"Határt lépett" pecsétet kapott így az a szállítmány is – meséli az izzós gépes fáma – amikor még a berendezés összeállítására se tudott sor kerülni idejében. Ilyenkor a gép a ládában alkatrészek tömkelege formájában, "születése előtt" utazott és lépett határt – íme, a biológiai csoda: meg se született, máris határt lépett… Ilyenkor aztán a gépes szakemberek januárban kiutaztak a címzetthez és ott összerakták a gépet. Ami természetesen tökéletesen működött és a partner ebben a stikliben is jó partner volt…
Sokszor kellett több, azonos gépsort is kiszállítani a Szovjetunióba. Ilyenkor jött az átvevő képviselője (ismertem, Ivanovnak hívták, nagy piás volt az illető), aki megtekintette a működő gépet és bólintott, jóváhagyta: "Csomagolható". Ezek után elvitték az átvevőt enni-inni, majd másnap jött újra átvenni a "közben összeállított, második" gépsort. Ami ugyanaz volt, mint az első, amit szét se szedtek. A menet a szokásos: próba, bólintás, "csomagolható", pia-kaja. Harmadnap dettó. Így aztán az átvevőtől is meglett a pecsétünk az n darab gépsorra; jöhetett a "határt lépett" hadművelet. (Ami gépsorokat aztán január-februárban ténylegesen ki is szállítottunk kiváló minőségben – de az már nem lett volna tervteljesítés…)
Tungsram – Szu együttműködés
A Tungsram számára létkérdés volt a keleti – zömmel Szu - együttműködés, főleg a nagy nyereségtartalmú gépértékesítés tekintetében. Kiemelkedően fontos volt a nagyon jó emberi kapcsolat is – és ezt az Izzó pontosan tudta. Emiatt minden év karácsony körül az Izzó moszkvai képviselete összehívta és vendégül látta az összes fontos partnert és potentátot. Erre a fogadásra Dienes mindig kiment, de sokszor vitt magával a vezérkarból is embereket. A nagy csinnadratta-fogadás alkalom volt arra is, hogy Dienes aláírja a következő évre szóló együttműködési megállapodásokat az adott partnerekkel. Ez volt mindig az esemény csúcspontja; a TV, a rádió, az újságírók mindig jelen voltak. A moszkvai izzós képviseletnek meg itthoni partnereinek (Gyebrovszky Bandi, "Gyebró" nevére emlékszem) volt a feladata, hogy a munkatervek a partnerekkel egyetértésben rendben összeálljanak. De hát az ördög nem alszik, a munkaterveket nem mindig sikerült határidőre összehozni. Olyan szóba se jöhetett, hogy az együttműködési megállapodásokat ne írják alá. Mit volt mit tenni, a tervek díszes formátumban elkészültek – már ti. a borítók, meg a legelső lap, a vezérek aláírásának – a többi szépen bekötött üres lap… És a vezérek ünnepélyesen aláírták, lapogatták egymás hátát, a jupiter-lámpák égtek, a TV bemutatta az ünnepélyes aktust az ottani Híradóban, nyilatkozatok hangzottak el, a potentátok interjúkat adtak az együttműködés kiemelkedő fontosságáról - és aztán az újév után az illetékes beosztottak és partnereik annak rendje és módja szerint utólag megtöltötték értékes tartalommal az üres lapokat; a megállapodások igaziak, tartalmasak lettek. Dienes talán nem is tudott róla, hogy a semmit írták alá; szerencsére senki nem lapozott bele a megállapodásokba.
Mint szinte minden mást is, ezt az év végi fogadást is "elörököltem" az Izzótól. A MEV képviseletén is minden ugyanúgy zajlott (naná, Koleszár Feri volt a képviselőnk), de szerintem én nem írtam alá üres lapokat… De ha úgy adódott volna, tuti aláírom én is, akár tudván, hogy a semmit írom alá… majd mi is megtöltöttük volna utólag értékes tartalommal…
Mint mondtam, ezen legutóbbi kettő "relata refero" sztori; nem biztos, hogy igaz vagy így igaz. De, hogy az idegen nyelvnél maradjak (meg Giordano Brunot idézzem) "si non e vero, a molto ben trovato" – ha nem is igaz, de nagyon jól hangzik…Nagyon izzós… És ezek a stiklik mind az én definícióm szerintiek; senkinek kára a dologból nem származott; a helyzetet a résztvevők okosan, fineszesen megoldották. Az előbbi sztori hitelességének pecsétjét a gépesek, az utóbbiét meg tán Körösi Péter meg Koleszár Feri üthetnék rájuk…