Meglepetés

A sztori előtt, egy kis áttekintés, mi volt a helyzet a hatvanas - hetvenes években a VTG-ben és előzetesen pár szó arról, milyen körülmények között született a "meglepetés".

Azokban az években - amikor Molnár János volt a VTG igazgatója - a gyár mindig kiválóan teljesítette az export feladatait és átadásra került a beruházásra készülő gépek jelentős része. A fejlesztési tervben szereplő berendezések túlnyomó többsége azonban nem készült el, átcsúsztatták őket a következő évre. Ennek a "súlyozásnak" egyszerű oka volt. A beruházásra készülők késését, illetve elmaradását, egy kis "fejmosással"meg lehetett úszni, a fejlesztés évről évre való tologatásának pedig nem volt semmilyen következménye. Ezzel szemben, a külföldre szállított berendezések a tervteljesítésnél kiemelt témaként szerepeltek és teljesítésük, illetve túlteljesítésük esetén PRÉMIUM járt, a "dollár" árbevétel túlteljesítéséért pedig, a gyár "felső" vezetői jelentős EXTRAPRÉMIUMOT kaptak.

Az tény, hogy Horváth Pál műszaki igazgató és Árvay László vállalati főtechnológus, az általuk tartott értekezleteken többször figyelmeztettek az ilyen gyakorlat káros következményeire, azonban véleményük - akkor még - pusztába kiáltott szó volt. Az értékelés megszokott módszerének megváltoztatásával - komolyan - senki sem foglalkozott.

Ezt a helyzetet használta ki Molnár János igazgató és két közvetlen munkatársa Szabó Zoltán főmérnök és Dr. Rónai Antal főkönyvelő. Az év végén, amire a lehetőségük volt - a gépeket néha kipróbálás nélkül, az alkatrészeket pedig tartalékként - kiszállították. A VTG-ben gyártott berendezések mellé - mivel a Tungsram komplett gyárak szállításában is érdekelt volt - több olyan "ajándék" tételt is bevállaltak és szerepeltettek a tervben, amivel a gyárnak egy percnyi munkája sem volt. (Egyszer az is előfordult, hogy egy tűzoltóautó is szerepelt a VTG export tételei között.)

Ez az árbevétel hajszolás - az anyagilag is elismert "dicsőség"mellett - több káros következménnyel járt.

Először is, a következő évet meghatározó tervtárgyaláson, ezek a "teljesített" számok voltak a kiinduló alapadatok és ezeket emelte meg a Vezérigazgató úr, 5 - 7 %-kal. Ennek következtében több területen is problémák jelentkeztek. Az előző év tervszámánál magasabb export tervet, nem mindig tudta a Kereskedelem az év kezdetén kitölteni és az évközben feladott rendelések időben való teljesítése - a műszaki előkészítéstől, az anyagbeszerzésen és a forgácsoláson át, egészen a szerelésig - komoly gondokkal járt.

Másodszor. Ha a következő évben csökkentek, vagy megszűntek az "ajándékba" kapott tételek, akkor azokat a gyárban legyártandó berendezésekkel kellett pótolni.

Harmadszor. Mivel az elkészült alkatrészek legnagyobb része kiszállításra került, ezért az első negyedévre beütemezett gépekhez szükséges mennyiség túlnyomó részét, csak az év elején kezdték el gyártani. Eredmény: Az első negyedéves terv elúszott. Alkatrész hiány miatt, az előző évről áthúzódó, beruházásra, illetve fejlesztésre készülő berendezésekkel sem tudtak megfelelően foglalkozni, így azok elkészülte tovább "csúszott". Ez az ördögi kör évről évre ismétlődött.

(Mikor - a gyár igazgatójaként - csak a terv 2 - 3 %-os túlteljesítését terveztem be és odafigyeltem, nehogy "túlfussunk", jelentős mennyiségű félkész termék állt rendelkezésre, már a következő év első napján és az első negyedévben is teljes mértékben ki tudtuk használni a Szerelde kapacitását. Ezzel sokan - beleértve néhány gépgyári kollégámat is - nem értettek egyet és nagyon sok támadás ért, amiért nem törekszem, hogy a tervet jelentősen túlteljesítsük. Ezek közül többen - akiket "húsba vágóan érintett" a VTG túlteljesítésének mértéke - még a Vezért is megpróbálták "ügyüknek" megnyerni, de hiába. Az exportterv teljesült, a beruházásra készült gépeket időben átadtuk, a Gépfejlesztési Főosztály pedig teljesítette valamennyi feladatát, Gábor András vezérigazgató úr nem avatkozott közbe, hagyta, hogy legyen úgy, ahogy jónak látom.)

A kicsit hosszúra nyúlt bevezető után, a történet.

Az egyik évben - amikor már, mint Fejlesztési főmérnök helyettes én is a "felső" vezetők közé számítottam (A Gépszerkesztés, a Technológia, a Szerszámszerkesztés és a Kísérleti műhely tartozott hozzám) - nagyon jól sikerült az éves árbevételi terv teljesítése, sőt évközben is "remekeltünk". Különösen a tőkés relációban volt jelentős a túlteljesítés. Azt, hogy túlteljesítésért millió dolláronként mennyi extraprémium jár, minden érdekelt tudta. Én is kiszámoltam, hogy - figyelembe véve az évközi, nem kevés előleget, a tervteljesítésért járó prémiumot és a dolláros túlteljesítésért járó extraprémiumot - várhatóan 12 000 - 13 000 forint lesz a borítékomban. (A havi alapbérem akkor 5 200 forint volt.) Nagy tervek forogtak a fejemben, mire fogom elkölteni, ezt a nem kis összeget.

Végre eljött a nagy nap. Telefonált - az igazgató elvtárs titkárnője - Kissné, mehetek, nála van a pénz. Előttem Tolnai Guszti bácsi vette át a borítékját és akaratlanul is jól láttam a pénz számolása közben kieső cédulán: 11 500 Ft. (Guszti bácsi - korábban a Fénycsőgyár főmérnöke volt - Holló Imre elhunyta után, került az NLF élére.)

Én ennél jóval többet fogok kapni, - gondoltam - de amikor kézbe vettem a borítékom, mindjárt éreztem, hogy nagyon vékony. Megdöbbenve láttam kinyitásakor a cédulán, 2 150 Ft. Számolni sem kellett, egyből látni lehetett, nagyon kevés van a borítékban.

• Itt valami nem stimmel, kedves Kissné. Ez nem az én borítékom. Nem tetszett valakivel elcserélni?
• Sajnos nem. Kivel cseréltem volna el? Rajta van a neve. Biztos ennyi jár önnek.

Szomorúan vettem tudomásul, hogy Kissné nem tévedett. Abban biztos voltam, hogy az előzetes számításomban nincs hiba. De akkor miért ennyi? Ki számolhatta el? Hogy hogy csak ennyi? Tódúlt fel bennem sok kérdés. Ennek azonnal utána kell néznem.

• Bemehetek az igazgató elvtárshoz? Megkérdezném tőle, miért ilyen kevés van a borítékomban. Én lényegesen többet számoltam ki.
• Nem ajánlom. Dühöng. Az előbb hallottam, feldöntött, vagy a földhöz csapott valamit. Az ő borítékjában még 2 000 Ft. sem volt. A Szabó elvtárs sem kapott többet. A Rónai doktoréban is hasonló összeg volt, de őt már beküldte a Váci útra az igazgató elvtárs.

Nem volt mit tennem, visszamentem a helyemre. Mivel a főnökeim is elégedetlenek, ők majd mindent kiderítenek - gondoltam - és kiharcolják, amit lehet, akkor pedig az én problémám is megoldódik.

Nem kellett sokáig várni. Hívtak az igazgató elvtárshoz, visszajött a Rónai Tóni és beszámol, mi történt a pénzünkkel.

• Mindannyian a "nyolcvanasok" közé tartozunk. Kezdte.
• Az meg mi a fene? Kérdezte, a még mindig nagyon ideges igazgatónk.
• Amit eddig nem tudtunk, a Dienes minden évben kijelöli azt az általa legfontosabbnak tartott nyolcvan vezetőt, akiknek éves jövedelmét ő határozza meg, figyelembe véve egész évi munkájukat és bizonyos mértékig a kiírt prémiumot. A kifizethető összegeket, csak az év végi elszámolásnál közli. Nekünk ez az idén kevesebb volt, mint amire számítottunk. Félévkor, a teljesítésért kitűzött magas összeget megkaptuk, most pedig az volt a borítékban, ami hiányzott a Dienes által húzott "vonalig". A Tolnai azért kapott annyit amennyit, mert az az összeg hiányzott ahhoz, amit neki szánt a Vezér.
• Hogy hogy erről mi nem tudtunk? Csattant fel az igazgató elvtárs.
• Mert hétpecsétes titok! Folytatta beszámolóját Rónai Tóni. Hosszú könyörgésemre avatott be egy "kedves ismerősünk", de megesketett, hogy hallgatunk. Ha mégis eljár a szánk - üzeni - tudd nekünk "kellemetlenkedni". Azt is megmutatta, hogy tavaly és tavalyelőtt mennyivel kaptunk többet, mint amennyi járt volna.
• Ez teljes mértékben szabálytalan és igazságtalan! Háborodott fel Szabó Zoltán. Az Egyeztető Bizottsághoz kell fordulnunk.
• Nyugi Zolikám, próbálta csillapítani Molnár elvtárs. Nem hiszem, hogy jó dolog a Vezérrel kikezdeni. Az igazat megvallva, tavaly nekem feltűnt, hogy többet kaptam, mint amire számítottam. Mivel több volt, nem izgatott. Nektek nem szóltam, mert arra gondoltam, csak nálam nem stimmel.
• Én is így voltam, vallotta be Rónai doktor.
• Jó, jó. De én akkor sem hagynám. Morgott a Szabó.
• Ne hagyd! De magadra vess, ha esetleg "gondjaid" lesznek abból, hogy húzogatod az oroszlán bajszát.

Én mélyen hallgattam. Az előző évben pont annyit kaptam, amennyire számítottam. Úgy látszik, akkor még nem tartoztam azon kiváltságosak közé, akiknek éves jövedelme a Vezérnek "szívügye". Nem tehettem mást, tudomásul vettem a mostani helyzetet és a vele járó kellemetlen meglepetést, reménykedve azonban abban, hogy lesz még olyan helyzet, amikor ez - a Vezér által "meghúzott vonal" - kellemes meglepetést fog okozni.

Nem kellett évekig várnom!