Megszeretni Indiát

A small scale industry hivatalos elnevezés volt a hetvenes évekbeli Indiában. Mai szóval ipari kisvállalkozásokat takart, abban az időben, míkor India még bezárkózott piacként működött, nem engedélyezve a külföldi tőkebefektetést. Támogatta viszont a munkahely teremtő, viszonylag kis tőkét igénylő kezdeményezéseket, melyek minél több olcsó munkaerőt tudtak foglalkoztatni.

A fényforrás gyártásban ugyan működött egy-két nagyobb gyár is, de mellettük sok tucat kisvállalkozás jött létre az ország legkülönböző régióiban, - főleg speciállámpák és a legkülönbözőbb járműlámpák előállítására.

A kisebb-nagyobb indiai gyárak komoly piaci lehetőségeket kínáltak a Tungsram alkatrészei számára. A delhi kereskedelmi irodánk létrejötte után megszülettek a komolyabb kapacitású, Tungsram berendezésekkel és technológiával dolgozó komplett lámpagyárak is. Azokat is nagyrészt otthoni alkatrészekkel láttuk el. Világosan látszott, hogy fényforrás alkatrészeink számára India lesz az egyik fő felvevőpiac.

1970-ben kezdtük a terepmunkát. Kerényi Lászlóval és Végh Sándorral hármasban látogattuk végig a már felfedezett és a még felfedezésre váró gyárakat. Első indiai utunk volt ez és nagyon sok momentuma kitörölhetetlenül bevésődött memóriánkba. Egyáltalán ez a rejtélyes és misztikus szubkontinens! Az érkező gépből kiszállva megcsapott egy ismeretlen illat, egy kis páradús szellő, körbetekintve olyan színek, melyek másnak tűntek, mint az otthoniak. Olyan érzés fogott el, ez egy más világ. Hatása alá kerültünk. Ezt a hatást tovább mélyítette minden egyes ott töltött nap tapasztalata. A városok nyüzsgő mozgalmassága, a zajos és érthetetlen közlekedési rendszer(?), az emberek, az ügyfelek sajátos viselkedési kultúrája, a csodálatos műemlékek, a pompa és nyomor egymásmellettisége.

Élményszerű és megható is volt a gyárlátogatások során megfigyelni, milyen komoly előkészületekkel várták a messze földről érkező vendégeket. Helyi szokás szerint virágfüzér került a nyakunkba, piros festékpont a homlokunkra, namaskáros üdvözlés (két tenyér mellmagasságban összetartva). A gyárak területe felmosva, felseperve, - a gépeket körbeülő munkásnőkön ünneplő ruha és a család összes ékszere.

A program zsúfolt volt, a gyártulajdonosok és kereskedők nem nagyon tartottak pihenőt, a hétvégeken is lehetett tárgyalni. Számos gyárat felkerestünk. Gyakorlatilag körbe kellett utaznunk Indiát. Rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk. A jellegzetes indiai tárgyalási technikák - ráérezve már-már szórakoztatónak tűntek. A drámai magánszámok! A kifárasztásos módszer! Ezen az úton nagyon sokat edződtünk. És sok új vevőt szereztünk.

Az út során persze számos, nem hivatalos benyomás és élmény is színesítette és oldotta a feszültséget.

Delhiben kezdtünk és végeztünk. Érkezésünk a holi ünnep idejére esett. Ez a tél búcsúztató, nagy népi vigadalom, középpontjában egymás festékkel vagy festékes vízzel történő kíméletlen lelocsolása (mint húsvétkor vidéken a hideg vízes locsolkodás nálunk). Ilyenkor veszélyes az utcákon tartózkodni. Az egyik gyárszerelésünkön esett meg, hogy egyik szakemberünk - nem ismerve a helyi szokást - alaposan felpofozta az őt befestékező gyereket, kisebb mosolyszünetet okozva a helyiekkel.

A hotelben az ünnep velejárója volt egy tetemes kosár helyi édesség, a direkció ajándékaképpen. Édesszájú lévén jónéven vettem a meglepetést. Fogyasztás közben megjelent Kerényi Laci a saját kosarával és felajánlotta, mert szerinte a sütik túl édesek. Addig fogyasztottam, amíg kezdtem úgy érezni, tán mégsem szeretem annyira az édeset. A sok méz- meg kókusz, stb alapú nyalánkság oly mértékig émelyítő volt, hogy beletelt néhány napba, míg ismét egyenesben éreztem magam. Az indiai süti viszont véglegesen kikerült kedvenceim közül.

Delhiben sokkolóan hatottak ránk bizonyos adottságok, mint például a gyerek koldusok serege. Végh Sanyi még nagyon fiatal és ilyen tekintetben tapasztalatlan volt, küldetésének érezte, hogy meggyőzze az utcákon ránk rontó gyerekeket, nem várhatják el a külföldiektől, hogy mindegyiküknek juttassanak valamit. Egy hosszúra tervezett séta közben magyarázta pár gyereknek, akik makacsul nyújtogatták tenyerüket, senkivel sem szabad kivételezni, mert azzal a többieket bátorítanánk, s ennek nem lenne vége. Nagyon szemléletesen elmondta többször is, angolul, magyarul, kézmozdulatokkal. Egyszer csak észleltük, hogy utunkon egyre nagyobb gyerekcsapat csatlakozott és mintha Sanyit nem jól értenék, egyre csak nyújtogatták kezeiket. Lehettek már harmincan is, mikor végül a bazár labirintusában meg tudtunk szabadulni kísérőinktől.

Érezhető volt, hogy a logikus érvelés valahogy nem ér célba. Sanyi azonban nem adta fel. Szeretett érvelni. A szállónk (Jampath) közelében szofisztikáltabb módszer is működött a gyerekek részéről. Cipőpucolást ajánlottak nagy vehemenciával. Az ember általában előbb-utóbb megadta magát és megállt, A pucolás hamar megvolt. Pár fillér baksis és gyerünk tovább. Végh Sanyi ezt is a logika törvényeihez próbálta igazítani. Győzködte a cipőpucoló különítményt, nézzék, rajta most épp csak szandál van, azt meg nem kelll hagyományosan glancolni... A gyerekek nem értettek egyet. Ők minden körülmények között pucolni akartak. Egyszer csak élénken mutogatni kezdtek a bűvös szandálra, melyen csúf madárpiszoknak tűnő undormány jelent meg - hát ezt már tényleg muszáj megtisztítani! Persze az undormány nem véletlanül került oda. Egyik fiú kezében speciális eszköz lapult, mellyel kilövöldözte az anyagot a makacskodó külföldiekre. Sanyi végül fizetett.

Az utcák mindenfelé tele voltak nem túl esztétikus kisebb vérfoltokkal. Egy idő után rájöttünk, a foltok nem vértől erednek, hanem a bételtől, amit majd minden férfi rágott az utcákon, s amitől - úgy gondoltuk - szép fehér lesz a fogsoruk, tehát nagyon egészséges. Viszont általános szokás volt, nemes egyszerűséggel rágás után egyszerűen a járdára vagy úttestre köpni. Egy vacsorameghívás után partnerünk, a vagány Agarwal úr felajánlotta, kóstoljuk meg mi is a bételt, mert az különösen jól segíti az emésztést. Elsőnek Kerényi Laci állt kötélnek, bekapott egyet. Sanyival figyeltük az arcát, elégedettnek tűnt, így kis hezitálás után mi is beadtuk a derekunkat. Bár ne tettük volna. Valami elképzelhetetlen pocsék íze volt. Kerényi Laci is csak addig bírta a faarcot, aztán kitört belőle a kárörvendő nevetés. A bétellel mindnyájan megjártuk.

Repülővel érkeztünk Patnába. A város a Delhi-Lucknow-Benares-Calcutta vonal mentén helyezkedett el, a Gangesz partján. Nem kis város, volt pár millió lakosa. Partnerünk biztosított, hogy a legjobb helyen, a néhai angol klub épületében foglaltak szállást. Kétszobás, fürdőszobás lakosztály. Mivel Kerényi Laci volt a legidősebb, volt vagy 38 éves, ő kapta az egyszemélyes szobát. Mi fiatalok elfoglalhattuk a nagyobb helyiséget, mely közepén egy kétszemélyes, baldachinos ágy várt ránk, körös-körül szúnyoghálóval borítva. Sanyival még emésztettük a váratlan együtt alvási lehetőséget, mikor Kerényi Laci elég magas hangfekvésben áthívott terem nagyságú fürdőszobánkba. Volt ott majd minden, ami szükséges, toalett, vízcsap falikúttal, fürdőkád csaptelep és fürdőkád is. Sajnos a fürdőkád csaptelep nem találkozott a fürdőkáddal, egyik az egyik falon, másik a másikon helyezkedett el, teret engedve innovatív fürdési technikáknak. (Ehhez hasonlóan meglepő fürdőszobai kalandom csak Kanpur-ban esett. Holt fáradtan, késő este érkezve és megfelelő szállás hosszas keresése után megtalálva a megfelelőt, a fürdőszobába toppanva egy megtermett patkány üdvözölt és csak némi hezitálás után látta be, hogy nekem több esélyem van, s tűnt el a helyiség közepi lefolyóban.)

A patnai éjszakához tartozik, hogy másnap reggelre Végh Sanyit felismerhetetlenségig összecsípkedték a Gangesz-parti szúnyogok a szúnyogháló ellenére.. Szóval nem Patna volt körutunk legkedveltebb állomása.

Okos emberek felkészítettek az indiai étkezések veszélyeire. Ajánlott volt az alkohol, elsősorban whisky fogyasztása. Ahol megkínáltak - majd mindenhol - éltünk is vele. Kerényi Laci az óvatosságot négyzetre emelte és még a fogmosóvízbe is otthonról hozott fertőtlenítőt kevert. Mi sem természetesebb, mint hogy az ő gyomra mondta fel a szolgálatot az út végére. Hivatalos programokon kívül csak az ágyat nyomta.

Sok-sok váratlan esemény, komplikáció és meglepetés ért bennünket, mégis felülkerekedtek az érdekességek, ebből a nagyon más világból átmentett impressziók - mindhárman India szerelmesei lettünk.

Az első út után kifejezett honvágy fogott el, ha Indiára gondoltam. Idővel volt szerencsém néhányszor újra meglátogatni. Sokáig kitartott a vonzódás. Mindhárman sokszor és szívesen emlékeztünk vissza erre a minden szempontból felfedező útra.

Fájdalmas belegondolni, hogy már nem idézhetjük fel együtt a kellemes emlékeket -az útitársak nincsenek már köztünk.

Kerényi Lacival utoljára 2004-ben, a Tungsram Arcképek első kiadásának ünneplésén beszéltem. Betegsége már jelentkezett. Azt mondta, akár hiszem, akár nem, még mindig emlékszik az indiai út 29 tárgyalására. Sajnos arra nem, mi történt tegnap...

Múló szerelem

A nyolcvanas évek végéig, mintegy húsz év alatt több hivatalos indiai kiutazáson vettem részt. Aztán húsz év kimaradt. Akkor már nyugdíjasként egy másik cégnél dolgozva jutottam ki ismét. Azt éreztem, kopik a korábbi hatás, de nem akartam elhinni, hogy teljesen eltűnhet.

Négy éve még mindig visszakívánkoztam, részt vettünk egy csoportos indiai turistaúton, meglátogatva olyan csodálatos helyeket is, melyek korábban nem kerültek az utamba. De a korábbi hatás tovább kopott. Elmúlt a szerelem.

Az 1970-es 660 millióról mostanáig 1,3 milliárdra nőtt India lakossága. A túlnépesedés mindenhol tapasztalható és beárnyékolja mindazt a szépséget, amit az ország kínál, s amikért így már nem tudok szívből lelkesedni.

Mára két dolog maradt meg a korábbi vonzódásból. Az egyik a társadalmi kérdésekkel foglalkozó indiai filmek, melyeket az évenként rendezett indiai filmhéten lehet megismerni, de ma már a Netflix műsorában is felbukkannak. Szívesen nézem, de nem érzek vonzást, hogy fizikailag ismét ott legyek.

A másik, az indiai konyha. Későn éreztem rá az ízére, de azóta időnként nagy élvezetet jelent a számos indiai étterem valamelyikében élvezni különleges ízeiket.

Tárgyalás után a Himalája lábánál fekvő Dehra Dun-ban, a Hindustan Miniature Bulbs Mfg. Co-nál. Jobbról második Végh Sanyi, balról harmadik Kerényi Laci, második Wohl P.