"És most megtudtátok a történet poénját"

Olyan történet, amit családomon kívül eddig csak egy ember ismert, személye a történetből kiderül.

Tokióban a Far-East Network volt az egyetlen elérhető angol nyelvű rádióadás. Műsorukat a távol keleten szolgáló amerikai katonák számára sugározták, de hozzám hasonlóan számos olyan külföldről ideiglenesen idekeveredett civil is hallgatta, akiknek ők fontos és megérthető információt sugároztak. Így rendszeresen ezt hallgattam, ha autóban ültem és kapcsolatba akartam kerülni a külvilággal.

Nagy kedvencem volt az a rendszeresen sugárzott műsoruk, amelyben érdekes történeteket mondtak el, végig csigázva a hallgató kíváncsiságát, majd ennek utolsó mondatára hagyták a meglepő csattanót.

A sztorit az a fél mondat zárta, hogy "és most megtudtátok a történet poénját".

Nem gondoltam, hogy magam is aktív részese leszek egyszer egy ilyen történetnek.

Amikor a GE átvette a Tungsram tokiói leányvállalatát, a GE Lighting Japan vezetője - Ed Neiheisel -tőlem is megkérdezte, hogy miként képzelem el jövőmet. Elmondtam, hogy a budapesti vezetéssel abban állapodtunk meg, hogy Nyugat Európában hasonló vevőszolgálatot terveznek létrehozni, amilyet Japánban az autólámpák területén alakítottunk ki. Ebben a Japánban szerzett tapasztalataimat fogom hasznosítani, magam is részese leszek ennek a csapatnak.

• Te nem mész sehova - mondta Ed - rád itt van szükségünk. Eddig nem tudtunk Amerikában gyártott fényforrásokat Japánban értékesíteni. A te tapasztalataidnak kell ebben minket segíteni.

Megkérdeztem budapesti főnökeimet, megváltozott-e a korábbi megállapodásunk szerinti terv. Megtudtam, hogy GE már törölte azt. Maradok Japánban.

Új fejezet kezdődött ezzel a japán feladatokban. Elsőként Zalaegerszegről szereztünk be lámpa alkatrészeket és szállítottuk azokat Hitachinak, akivel közös vállalat jött létre Hitachi GE Lighting néven (HGL). Amerikában egy projektet hoztak létre a japán lámpaexport szervezésére.

Az első normállámpa szállítmányt - HGL és a clevelandi vezetés megállapodása alapján - a HGL japán alkalmazottaival át kellett néznünk. A tétel olyan elképesztő hibákat tartalmazott, hogy azt a silány terméket nem mertük a japán piacra engedni. Voltak ezek között olyan piszkos lámpák, hogy azokat letörölni sem lehetett. Volt köztük több "drótos lámpa", zöldre színeződött forrasztás, festési hiba, karcolt búra. A csúcs a hibák sorában a horpadt üvegbúra volt. Emlékül hazahoztam egyet magammal, mert nem hittem a szememnek, amikor megmutatták.

HGL és Cleveland között némi vita alakult ki a szükséges teendőkről. Mi azt állítottuk, hogy ilyen minőséget válogatás nélkül nem lehet a japán piacra dobni. A japán háziasszonyok öt-hat ismert, helyi márkából válogathatnak, amelyek mind tökéletes esztétikával rendelkeznek, nem fogják egy ilyen minőségű ismeretlen gyártó lámpáját levenni a polcról. Ez az érv az amerikai projektvezetőnél nem hatott. Azt javasolták, hogy 10%-kal több lámpát küldenek, mint amennyit számláznak, a vevők válogassanak az üzletben, a forgalmazó cég még így is jól jár,vagy válogasson a HGL.

Erre az ötletre HGL oldalon csodálkozással vegyes mosoly volt a válasz! Egyértelmű volt, hogy annak semmi értelme, hogy Japán munkabérrel válogassunk.

A vita John Opie-hoz, a GE Lighting főnökéhez került, aki a japán félnek adott igazat: a lámpákat olyan minőségben kell szállítani, hogy azt ellenőrzés nélkül elfogadja a japán piac.

Ez nem sikerült!

Ennek következményeként Amerikában gyártott normállámpák nem kerültek japán piacra.

1986-ban lejárt japán kiküldetésem - Bob Lübecky lett a főnököm Budapesten.

Őt új vezető, Dave Hanson követte GE Lighting európai műszaki igazgatójaként. Ő hívott be az irodájába pár nappal Budapestre költözése után.

• János! Emlékszel a sikertelen amerikai normállámpa exportra Japánba? Én voltam a projekt minőségügyi felelőse! Számíts rá, hogy ki foglak rúgni!

(Első lépése csak az autólámpa terület szakmai felügyeletének elvétele volt - akkor kaptam ajánlatot egy elektronikai cégtől Tatabányán -, így megnyugtattam Davet, hogy nem csinálok ügyet a korábbi fenyegetéséből.)

Már nem éreztem jól magam a Váci út 77-ben. Aztán 1998-ban úgy jöttem vissza nyári szabadságomról, hogy Dave levele várt: "közös megegyezéssel bontsunk szerződést!"

Korábbi ígéretéhez hű maradt: így rúgott ki.

"És most megtudtátok a történet poénját".