Másolat Moszkvai évek 7. (1989-99)
Brook Horowitz, aki akkoriban a főnököm volt Moszkvában, kiküldetésben volt valahol, onnan telefonált moszkvai irodánk munkatársainak: még aznap vegyünk részt egy tájékoztatón, amit a londoni GE központ jogásza tart a hírhedt "integrity" témájában.
Összegyűlt vagy 100 ember, külföldi és orosz munkatársak vegyesen. Akkor már nem a Moszkvai Magyar Kereskedelmi Kirendeltség épületében dolgoztunk, hanem a belvárostól nem messze, a Moszkva folyóból leágazó Jauza partján lévő irodaház komplexumban volt az irodánk az összes többi Moszkvában képviselt GE üzletággal együtt, melyet török beruházók épp frissen átadtak. A török vállalkozók - szerbekkel, horvátokkal, bosnyákokkal, macedónokkal együtt - elsőkként jelentek meg az orosz építési piacon az új érában. Igen jó üzleti érzékkel, gyorsan megtanulva a nyelvet szükséges szinten és vastagon felszámolva az újdonsági felárt. Megjegyzem, a Demján Sándor vezette magyar-kanadai ingatlanfejlesztő csoportnak mindez lényegében nem sikerült. Az okokat csak sejtem, más volt tungsramosok erről sokat tudnának mesélni.
Mielőbb folytatom a történtet, szeretném néhány mondatban felvázolni az akkor Moszkvában uralkodó légkört.
"Európai barátom! Ne higgy senkinek! Itt minden a becsapásra épül." – nézett rám sajnálkozva egyik orosz üzletember ismerősöm. Ott, ahol máig nem létezik független igazságszolgáltatás és az erőszakszervezetek korruptak, az üzleti vitákat a nyers erőszak dönti el. Ez ellen az én időmben egyet lehetett tenni: 100% előleget kérni és hajszálpontosan, korrekten, kifogástalanul teljesíteni. Igyekezni bensőséges baráti viszonyt kialakítani a másik féllel.
Honnan ez a bizalmatlanság az oroszok közt egymás iránt? Honnan a hazugság, álnokság, csalás, gyanúper mindenütt? Mert immár 100 éve ebben a kommunista terror által megerőszakolt országban ez a túlélési stratégia. Nem az összefogás, összekapaszkodás, egymás segítése, jóhiszem, hanem a "Dögölj te meg ma, én majd inkább holnap. Ki tudja mit hoz az éjszaka". Őszinte szolidaritás csak szűk családon belül létezik.
Az orosz "integrity"-re jó példa, ami a sportban történt Oroszországban. A nemzetközi sportszövetségek és az olimpiai mozgalom már az orosz-ukrán háború előtt kiközösítették az orosz sportolókat. A Putyin-érában a sportsikereket búsásan jutalmazták: euró- százezrek ütötték a markát a nemzetközi porondon győzteseknek, edzőiknek, sportszövetségi munkatársaknak. Pompás Mercedesek hosszú sora várta a Vörös Téren a Kremlből kitóduló orosz sportolókat, hogy elhajtsanak jól megérdemelt jutalom– autójukkal, amihez a győzelmi ünnepségen magától Putyintól vették át a slusszkulcsot.
Az autoriter állam igencsak érdekelt a sportsikerekben, mert a győzelem bizonyíték a népnek: lám, mi jobbak vagyunk másoknál, erősebbek, ügyesebbek, okosabbak. Jobban csináljuk, mint az ellenségeink! Nekünk van tehát igazunk!
2014-ben Oroszországban, Szocsiban rendeztek téli olimpiát, mely 50 milliárd dollárba került. Összehasonlításképp: 2010-es vancouveri olimpia körülbelül 7 milliárd dollárt, a 2006-os torinói játékok 2 milliárd dollárt taksált. Ilyen mérhetetlen költekezés mellett természetesen eredményeket kellett felmutatni. Ha törik, ha szakad. Összefogott hát az orosz állam és a sportból élők. A 2014-es téli olimpián az orosz sportolók az orosz doppingellenes laboratórium aktív közreműködése mellett (!) úgy doppingoltak, hogy a doppingszerek a fülükön folytak ki. Meg is nyerték az országok versenyét. Besegített az orosz titkosszolgálat, az FSZB is: a sportolók vizeletét közreműködésükkel (egy falba lyukat vájva) tiszta vizeletre cserélték ki. Később sok orosz érmet elvettek, az orosz sportolók jutalmát és az orosz nép győzelmi mámorát azonban évek elteltével már nem szívhatták vissza.
Hogyan derült ki mindez? Nagy csalások, nagy bűntettek nyomait – főleg, ha részt vesz benne titkosszolgálat - el szokás takarítani. Az orosz doppinglabor működésének igazi funkciója, a doppingoláshoz szükséges szerek és koktélok biztosítása és előállítása minden nyomát el kellett tüntetni. Ha az információ emberekhez kötődött, akkor az emberekkel együtt. Láss csodát, majdnem egyidőben elhunyt a doppinglabor vezetőjének két középkorú helyettese, ami után a főnök fogta magát és Amerikába szökött, ahol kitálalt. A nemzetközi sportvilágban tudatosult, mekkora a baj, bekérették visszamenőleg az összes orosz dopping mintát. Kiderült, hogy egy központilag szervezett, szinte minden orosz sportolót és sportvezetőt magába foglaló csalássorozattal állnak szemben, ami máig és még hosszú ideig megkérdőjelezi az orosz sportoló társadalom és Oroszország hitelét.
Megtelt tehát egy nagy előadó terem az angol jogászt hallgatni. Az orosz munkatársak szinte mindegyike felsőfokú végzettséggel rendelkező intelligens fiatal ember volt, a plurális jelcini korszak képviselői, a reményteljes orosz jövő zálogai (sokan közülük már nem élnek Oroszországban). Nagyon nem tetszett nekik, hogy arra biztatták őket, jelentsék fel egymást, és ennek hangot is adtak. Hogy milyen sebeket tépett fel bennük egy ilyen felszólítás, arról az angolnak fogalma sem volt. A véres sztálini múlt azokat az oroszokat is nyomasztja, akiknek nem fogvatartottak, hanem őrök, ügyészek, nyomozók, karhatalmisták voltak az ősei. Mert azokat is kinyírták időközönként (ingóságaikat elkobozták, feleségüket lágerbe, gyerekeiket árvaházba küldték), mivel sokat tudtak, láttak.
Az értetlen angol erre magyarországi példával válaszolt: Magyarország is szocialista ország volt, mégis az ottani GE-nél inkább az a baj, hogy túl sok feljelentés érkezik, ami a felső vezetésnek kellemetlen, nem tud a sok besúgással mit kezdeni…
Én behúztam a nyakam, s közben eszembe jutott, hogy Magyarország 1944. március 19-én bekövetkező német megszállása után Veesenmayer német birodalmi megbízott azt jelentette haza, hogy a magyarok egymás beárulásában "túlszárnyalják az elvárásokat" …
2025. március 13.
Folytatása következik…