Mozaikok 2.

A 2024.június 16-i történetek folytatása.

Liftek

Maradtak kellemetlen mozaikok is.

A Tungsram vezérigazgatók mindig igyekeztek személyes kapcsolatot ápolni a nagy konkurensek vezetőivel. Ez kölcsönös látogatásokat is jelentett - bár legyünk őszinték, ritkábban a Tungsramnál.

Demeter idején először mi látogattunk Münchenbe az Osramhoz, s ezt a látogatást viszonozta Budapesten Plettner vezérigazgató és Waaser úr, azaz a konkurens kapcsolatokért felelős igazgató.

Érkezéskor Plettner urat felvezettük az első emeleti vezérigazgatói tárgyalóba. Waaser úr viszont kerekesszékben közlekedett lábbénulása miatt. Ez a nehézség egyébként nem zavarta őt müncheni látogatásunkon sem, amikor nemcsak a tárgyalásokon vett részt, hanem az esti Schwabing-i vacsorán is. Őt most a két irodaházi lift egyikén szándékoztunk felsegíteni. Legnagyobb meglepetésre mindkét liften szerelők dolgoztak, egyik sem volt működőképes.

Próbáltuk rávenni Waasert néhány perces várakozásra, míg az egyik lift elkészül, de nem akart várni. Kiszállt a kerekesszékből és elindult a lépcsőn felfelé. Minden erejét bevetette, hogy karjai segítségével felvonszolja tehetetlen lábait, a segítséget elhárította.

Nehéz lenne elfelejteni a látványt, ahogy egy önhibáján kívül sérült ember erején felüli küzdelmet vállal annak bizonyítására, hogy teljes értékű munkaerő. Ha Plettner már a tárgyalóban tartózkodik, neki is haladéktalanul a tárgyaláson a helye. A malőrt sem ő, sem Plettner nem tette szóvá.

Sajnos emlékszem egy másik, nagyon hasonló esetre is. Franciaországi képviselőnk, a Neff és Meyer cég két tulajdonosa, a Meyer fivérek érkeztek a céghez. Ők mindig a feltűnő, szépséges Citroen-ben jöttek, mert Michel Meyer mozgássérült volt. Gyermekbénulása kerekesszékhez kötötte.

Ugyanaz történt, mint Waaser esetében. Egyik lift sem működött. Michel ugyanazt tette, mint Waaser - saját erőből, teljesen kimerülve, feltornázta magát az első emeletre. Így bizonyította önmagának, hogy teljes értékű, ha a szükség úgy hozza, nem szorul segítségre.

Borotvahab

Hanoi-ban, a Tang Loi szállóban tartózkodott delegációnk. Fontos volt a pontos reggeli megjelenés, ezért akinek nem volt ébresztőórája, telefonon ébresztette valamelyik kolléga.

Czipper Endre, a Gyártervező Iroda vezetője a fürdőszobában borotválkozott, amikor a szobában megszólalt a telefon. Gyorsan fel akarta venni és szaladt volna a szobába, de a kőpadlóra hullott borotvahabba lépve megcsúszott, s olyan szerencsétlenül esett, hogy nagy fájdalommal járó csuklótörést szenvedett.

A vietnami partnerek gyorsan intézkedtek. Beszállították a közeli katonai kórházba. Ott gyors segítséget kapott, a törést sínbe tették. Az egész vietnami tárgyaló delegáció - legalább 15 ember - látogatást tett kórházi ágyánál. Még virágcsokorral is kedveskedtek.

Czipper Bandi nagyon rosszul viselte a kórházi tartózkodást, fájdalmai nem enyhültek, 2-3 nap után visszatért a szállodába. Elintéztük, hogy soron kívül, kísérettel haza repülhessen. Sajnáltuk a fájdalmakért, de nyugtattuk egymást, - szerencse, hogy sebészeti beavatkozásra volt szükség, ahhoz a háborús tapasztalatok alapján biztos jól értenek az orvosok.

Czipper hazatért. A magyar orvosok megállapították, a törött csontot Hanoi-ban nem megfelelően illesztették össze! A már összeforrt csontot újból eltörték, hogy most már tökéletesen forrjon össze és ne maradjon maradandó sérülés.

Veszélyben

A közeli és távoli utazások során bármi előfordulhat. Olyan is, amikor a tervezett utazás útvonalát, módját változtatni kell.

Nigériában géptémában tárgyaltunk egy hamburgi kereskedő cég bevonásával. A beruházók nem Lagosban gondolkodtak, hanem Benin City nevű városukban. A kereskedő cég gépkocsijával, helyi gépkocsivezetővel utaztunk a kb. 300 km-re fekvő városba, egy Nigériában autópályának minősül országúton. Útközben megtudtuk, feltétlen szükség van a helyi fekete sofőrre, mert ha baleset történik, egy fehér gépkocsivezetőt függetlenül attól, hogy vétkes vagy nem, jó eséllyel meglincselnek.

Az út során több ripityára törött vagy kiégett autót láttunk az út szélén. A látvány elég rossz képzeteket keltett. Német vendéglátónk egyre idegesebbnek látszott. Benin City-ben aztán dolgunk végeztével közölte, ne kisértsük a szerencsénket, inkább utazzunk vissza Lagosba repülőn. A kocsi a fekete gépkocsivezetővel üresen biztosabban fog visszajutnia fővárosba.

Kolumbiában ennek fordítottja történt. A drogcsempészet fővárosába, Medellin-be repültünk Bogotából. A landolás előtt az ablakokon kinézve nem nagyon akartunk hinni a szemünknek, olyan közel manővereztünk hegycsúcsokhoz, sziklákhoz. Mintha műrepülésen vennénk részt. A végső fázisban, földet érés előtt közvetlen közelünkben láttunk elektromos vezetékeket, bármelyikbe beakadhattunk volna.

Demeter Károly elég sápadtan kászálódott ki az ülésről és mindjárt közölte: ezt még egyszer ne éljük át, vissza Bogotába inkább kocsival megyünk. Úgy is történt.

(Utazás után láttam egy nemzetközi statisztikát, melyben a világ legveszélyesebb repülőterei között tüntették fel Medellint.)