Néhány szó a gépgyártásról

(március 11-én Nagy Sándor, a VTG (Vákuumtechnikai Gépgyár) egykori főmérnöke nagy sikerű előadást tartott asztal társaságunknak a Tungsram gépgyártásáról, amelyen szerencsém volt részt venni és gondolatok ennek kapcsán.)

Elöljáróban: sohasem voltam VTG-s, vagyis nem dolgoztam a VTG-ben. Én a Moszkvai Irodában dolgozva ismerkedtem meg a gépgyártással (1989. januárjától dolgoztam Moszkvában összesen 10 évet különböző minőségben) és foglalkozok gépek és alkatrészek értékesítésével egészen máig. Nagy Sándorral akkor ismerkedtem meg, amikor már elhagyta a Tungsramot. Így vált immár 25 éve az üzleti partneremmé. Tavaly is volt közös szállításunk (nem Oroszországba). Ugyanígy dr. Horváth Lászlóval és Győri Tamással is akkor ismerkedtem meg, amikor már magáncégben dolgoztak. Szeretném itt megjegyezni: Nagy Sándor 1937-es születésű, s mint az előadás során láthattuk, remek formában van.

A Moszkvai Irodán a gépeladások játszották a főszerepet. Fényforrást a szovjet időkben ritkán adtunk el – nagynyomású xenonlámpát moziknak, autólámpát néha. Később a GE-s időkben mindez megváltozott: géppel lényegében már nem volt szabad foglalkoznunk, mivel jött otthonról az instrukció: konkurenciának nem adunk el gépet. Elkezdtünk hát lámpát forgalmazni.

Nem csak világítástechnikai gépeket adtunk el a Szovjetunióba. Jelentős volt az üvegipari gép stb. szállítása is. A magyar helyszíni telepítők menedzselése oroszországi munkánk jelentős részét képezte.

Feltűnt nekem, hogy Nagy Sándor előadása során mennyire meglepődtek a valaha központi apparátusban dolgozók: nem tudták, hogy a gépgyártás a Tungsramon belül milyen jelentős volt!

A nyugati devizakitermelő lámpa export valójában igen kis nyereséget termelt, vagy veszteséges volt. Ezt nekem Fericsán Tibor úr mesélte nagy fájdalommal egy éjszakai vonatút során Poltavába. Leginkább az amerikai vegyesvállalatunknak történő szállítások veszteségét fájlalta. Korábban a nagykanizsai gyárat vezette, ahonnan sok lámpát szállítottak oda. Az amerikai gyárról én először egy Bánd Béla úrral készült 168 órás rádióriportban hallottam. Büszkén mesélt arról, mi mindenre voltunk képesek az USA-ban. A valóság nyilván bonyolult, szívesen hallanék erről valakitől, aki nem fél elmesélni az Action Tungsram történetét. 

Sok egykori munkatárson látom, jól megtanulta élete során: nem szólj szám… pedig mitől, kitől kellene félni 20, 30, 60 év eltelte után?

Az egyik oka a nyugati export alacsony nyereségességének az lehetett, amit saját szememmel láttam: elém tolták Marjai elvtárs (miniszterelnök helyettes?!) táviratát 1982-ben: "A devizabevétellel járó tárgyalások során az ár kérdése nem lehet oka a szállítások meghiúsulásának!".

Mi tartotta egyensúlyban pénzügyileg a céget? A nyereséges szovjet gépexport!

Mi kellett ehhez? Az, hogy a KGST-ben, mint exportőrok szerepelhessünk, nyugati színvonalú gépgyártás, az oroszokkal való szoros, igényeiket kielégíteni kész kooperáció, dörzsölt kereskedők (mindnek előtt Kőrösi Péter, Koleszár Ferenc, Rózsa Imre).

A szocialista kontingenslisták idején minden évben meg kellett állapodni az országoknak az az évi szállításokról. Hogy vásároljanak tőlünk, arra orosz minisztériumi igényre volt szükség, amit előzetesen biztosítanunk kellett.

Miért szerettek bennünket az oroszok? Mert tényleg világcég voltunk, amelytől lehetett tanulni. Nekünk sokkal könnyebb volt fejlesztenünk, mert lehetőségünk volt kooperálni a Nyugattal, be tudtunk szerezni nyugati alkatrészeket. Mi ablak voltunk számukra a Nyugat felé. Gépeink kivitele igen színvonalas volt. Telepítőinktől sokat lehetett tanulni, fejlett műszaki kultúrát képviseltünk. És mert jól beszéltük a nyelvüket, s értettünk a velük való barátkozáshoz.

Szerettek az orosz fejlesztők és kereskedők Magyarországra utazni és nálunk élni. Egy állami díjas, Levin nevű orosz gépfejlesztő például sokáig nálunk élt és dolgozott. Nagy barátok voltak a dr. Horváth Lászlóval, aki kiemelkedő műszaki tudós és vezető volt (egy időben rajtam keresztül kommunikáltak). Annak ellenére bennünket akartak az oroszok, hogy volt jelentős saját gyártásuk: Ruzajevkai Gépgyár, Szaratovi gyár, Frunzei (Biskeki) Elektronika Gyár (ott gyártották pld. az orosz Ribbon gépeket amerikai licence alapján, jó minőségben). Az oroszok vásároltak normálláma gyártó gépeket a lengyelektől is. A fénycsőgyártásukat azonban ránk bízták!

Sorsdöntő momentum volt az ártárgyalás. Voltak KGST ár kialakítási alapelvek, amelyek mentén kellett igazolniuk az importőr szovjet külkereskedelmi vállalatoknak, hogy szabályosan jártak el. Ők igyekeztek mindenféle módokon bizonyítani a feletteseiknek és a kontrolláló titkosszolgáknak szakmaiságukat és hűségüket. A velük való hang megtalálása volt a gépkereskedők dolga. Egy berendezés esetében a nekünk szükséges ár magyarázata nem kis leleményességet, közvetlenséget igényelt. Ismerni kellett kivel állsz szemben. Dollár milliók, tervezők, mérnökök, gyári munkások ezrei munkájának értelme múlt egy kereskedői baráti viszonyon, hátba veregetésen, gesztuson. Hab volt a tortán a promt inkasszó: ahogy a magyar határt átlépte a szállítmány, azonnal befolyt az ellenértéke automatikusan!

Merthogy egy magyar proletár biztosan nem csapja szovjet testvérét!

A GE nem zárta be a VTG-t egészen 2017-ig. Dr. Horváth hasonlata: a GE megvásárolt egy lámpagyárat, mint egy garázst, s amikor ment átvenni, s kinyitotta az ajtaját, meglátta, hogy benne áll egy remek autó! Ez volt a gépgyártás.

A VTG a GE érában is magas színvonalon működött, belekerülve a GE - a világ - gépipari vérkeringésébe. Sokat jártam akkoriban is a gyárban. Egy orosz vevő máig hívogat, akinek már ebben a korszakban segítettem eladni nátrium lámpa gyártó gépeket. A gépek máig működnek, a pasas meggazdagodott rajtuk.

Amikor egyszer felkerestem a NARVA-t, ott dr. Horváthról áhítattal beszéltek.

A legjobbakat kívánva mindenkinek!