Moszkvai évek 2. (1989-99)          

A munkatársak...

A "keleti nyitást" végrehajtó minisztériumi apparátus olyan lehetett, mint amit a Jörg Bauer-féle Tungsram moszkvai világítástechnikai kiállításán láttam (a 2022. februári Ukrajnába történő orosz betörés előtt minden évben meglátogattam a novemberi moszkvai Interlight kiállítást): két fiatal, ismeretlen hölgy ült a Tungsram stand közepén és láthatóan fogalmuk sem volt arról, hol vannak, ki kicsoda és mi a teendő. A standon dolgozó orosz munkatársak is vadonatújak voltak egy-két kivétellel. Miközben folytonosan az örökségükről beszéltek ("Innovation is our heritage"), eszükbe sem jutott hatalmas moszkvai Tungsram örökségük, amire építeni lehetett volna. Nem hallottak róla.

Ismerem azokat az urakat, hölgyeket a Kereskedelmi Kirendeltségről, akiket megtalált a politika diktálta "keleti nyitás", mint helyi magyar üzletfejlesztőket. Ennek alapján bátran mondhatom, hogy ha ők felkutattak is valamely valós üzleti lehetőséget, kizárt, hogy átadják bárki másnak. Jelentéseik, amelyeket a Külgazdasági és Külügyminisztériumba küldtek, tele lehettek vidéki adminisztrációk gazdaságfejlesztő referenseinek kínban született ajánlataival, címeivel és telefonszámaival, akik ugyanabból éltek: a szorgos tevékenység látszatából.

1991. április 1-én vettem fel Szviridov Szergej Vasziljevicset. Ő egy tipikus áldozata volt a Szovjetunió szétesésének. Volgográd (korábban Sztálingrád) környéki faluból származott ez a keménykötésű legény. Találkozásunkkor rá kellett készülnöm a kézfogására: ha nem tettem, képes volt és megroppantotta a tenyeremet. Egy szovjet minisztérium vezető munkatársának lányát vette el moszkvai egyetemi évei után, s lett azon minisztérium erőforrás elosztási felelőse. Előszobájában ült a nagy ország összes vegyigyárának anyagbeszerzője…A szovjet rendszer kegyeltje volt. Aztán eltűnt minden. Az ország, a minisztérium, a jó állás és a kuncsorgó anyagbeszerzők is. Megvették a piacon, ami kellett a gyáruknak.

Nálunk a kezdő fizetése havi(!)10 dollár volt – csak hogy érzékeltessem a végét járó Szovjetunió szégyenletes legatyásodását – ami egy év múlva a tízszeresére, 100 dollárra emelkedett. Később persze tovább nőtt, majd 2005 után, amikor Oroszországra a magas olajárak (egészen 100-130 dollárig) aranyesőt hullattak, s Szergej már egyik moszkvai disztribútorunknál dolgozott, külföldön kezdett nyaralni, szép dácsát épített, lakást és autót vásárolt és elindította két fiát a pályájukon. Ezidőtájt kezdett a putyini Oroszország "felegyenesedni", igyekezve visszaszerezni vezető hatalmi státuszát a térségben, ha kellett, fegyveresen. Ez a folyamat máig (2025. januárjában írom) tart.

Együtt figyeltük Szergejjel az orosz-csecsen háború képeit az irodánk TV-jén, a két sikertelen puccsot (1991-ben és 93-ban). Az orosz kormányépülettől, a "Fehér Háztól" nem messze eső kirendeltségünk körül még lövöldözés is volt, egy hulla sokáig hevert nem messze, amíg el nem takarították. Amikor hirtelen rendkívüli események következnek be, egy kis időnek el kell telnie, amíg az ember adaptálódik, "leesik a tantusz", és adekvát módon félni kezd. Emlékezetes az unokáját sétáltató nagypapa a kormányépületet lövő tankok mögött, amint azt a CNN adta élő adásban. A puccsokkal a szovjet kígyó vedlette bőrét, fájdalmasan, de megállíthatatlanul. Akkor még azt hittük, hogy amint a szovjetrendszer eltakarodik, az ország "meggyógyul" és egy nagy eurázsiai demokrácia alakul belőle valódi pártokkal, fékekkel és ellensúlyokkal, tisztességes választásokkal, politikai váltógazdálkodással, szabad sajtóval, független igazságszolgáltatással, parlament által elszámoltatható erőszakszervezetekkel. Csalódnunk kellett.

Oroszország történelme során egymást váltogatták olyan korszakok, amikor az elit nyitott a Nyugat felé, hogy annak segítségével modernizáljon, ami ugyanakkor azzal járt, hogy a meggazdagodó országon belüli nemzeti elitek kezdtek függetlenedni, ami a birodalom szétesésével fenyegetett. Ezt visszaszorítandó megindult a központ megerősítése, az elnyomás és világtól való elzárkózás, ami lemaradást okozott, ami miatt nyitni kellett… és így tovább. Amikor Brookkal és Szergejjel együtt dolgoztunk Moszkvában, a nyitás korszaka zajlott. Manapság épp a bezárkózó időszakot éljük.

Mai napig küldözgetünk egymásnak Szergejjel üdvözleteket. Korábban próbáltunk ezt-azt megvitatni. Sikertelenül. Szergej az utóbbi időben mindent elárasztó szovjet propagandát ismételgeti, amely hirdeti, hogy a Nyugat rothad és meleg, télen Európában az orosz gáz hiányában hideg van, a bevándorlók sorra erőszakolják a fehér szűzlányokat. Az ukránok zömmel nácik és fasiszták, árulók, akik megtagadták a szláv testvériséget. Istentelen drogos zsidók vezetik őket. Szergej örül Szijjártó rendszeres fellépéseinek az orosz állami tévében, ahol az az EU-t ekézi.

Az persze eszébe sem jut, hogy Kínába, vagy Iránba, vagy a baráti Észak-Koreába utazzon gyógyulni vagy nyaralni. Izraelbe utazott egyszer-kétszer, bár az utóbbi két évben annyi az oda disszidált "áruló" vezető oroszországi színész, újságíró és tudós, olyan keményen üti-vágja Izrael a baráti arabokat, hogy már oda sem igazán vágyik. Valójában az "ellenséges" Európában érzi jól magát, de ha oda nem akar menni, maradnak számára a hazai lehetőségek, esetleg az az un. közel-külföld volt szovjet köztársaságai: Grúzia, Örményország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, de arrafelé is jobb manapság csendben maradni: az oroszok nem népszerűek ott sem, mert a helyiek tudják: ha győz Oroszország Ukrajnában, lesz nekik is "nemulass".

Ma már szinte senkivel sem tartom a közeli kapcsolatot Oroszországban, mert tudom: a magán kommunikációs csatornákat figyelik, s ki tudja mikor húzzák a vizes lepedőt valakire egy rossz mondat miatt. Hosszú éveket lehet kapni szélsőségesség vagy az orosz hatalom, a hadsereg lejáratásáért, esetleg külföldinek való információ átadás vádjával. Volt barátaim félnek, és én igyekszek nem hozni őket kellemetlen helyzetbe. Régi szovjet mondás: Legyen ember, lesz vád is.

A GE-éra moszkvai irodavezetője sokáig Brook Horowitz volt, egy londoni fiatalember. Kezdetben a GE Internationalnál, a nagy GE moszkvai "nagykövetségén" volt állásban, s ahelyett, hogy folytatta volna okos jelentések írását az amerikai központba, figyelte-felügyelte volna az egyes üzletágak tevékenységét, tárgyalt volna orosz politikusokkal szép fizetésért, ő azt vette a fejébe, hogy beszáll a világítástechnikába. Először Budapesten dolgozott, majd – helyettem - ő lett moszkvai irodánk vezetője, én pedig maradtam mellette, mint a műszaki ügyek intézője és gyári kapcsolattartó (hazai kollégákkal és a térségbeli gyárakkal). Tudtunk jó hangulatban, eredményesen együtt dolgozni, máig tartjuk a kapcsolatot.

Később megjelentek új, már Horowitz által felvett fiatal helyi orosz munkatársak. Horowitz GE-n belüli távozása után a helyét már orosz irodavezető töltötte be. 

Nem sokkal ezután én is távoztam.

  Folytatása következik...