dr. Horváth József

Jóska több éven keresztül a főnököm volt. Nem voltunk barátok, de rossz viszonyban sem. Főnök-beosztott. Életének csak kis részébe láttam bele.

A Fényrendszer Iroda vezetője volt sokáig, ahová én is kerültem, amikor tungsramos lettem.

Kezdetben a Fényrendszer Főosztályt a nagy formátumú életművész Horváth Péter vezette, amely mindenekelőtt gázkisülőlámpákat értékesített, mi – fényrendszer berendezésekkel foglalkozók - annak része voltunk. Később az elektronikai értékesítés alá kerültünk.

Valójában a tevékenység jellege határozza meg – szerintem – a gazdasági egység méretét. A fővállalkozásokból élő Fényrendszer Osztály kínlódott a Tungsram gyártást kiszolgáló ügyintézési rendszerében, ugyanakkor szüksége volt a jól ismert márkanévre. A GE megjelenésekor Jóska kivált munkatársaival a Tungsramból, és csinált egy remek kis világítástechnikai céget, amely – tudomásom szerint – máig aktív. Én akkor már a Moszkvai Irodán dolgoztam.

Szeretnék írni Jóskáról, mert úgy vélem, hogy pozitív, előremutató volt, amit csinált. Meg szeretnék emlékezni róla, mert úgy érzem, megérdemli. Van az élő és aktív tungsramosok között olyan, aki nálam sokkal jobban ismerte Jóskát. Van olyan is, aki az ellenlábasa volt. Minden hatvan-hetven évet megélt kollégáról regényt lehetne írni. Nekem az alábbiak jutnak eszembe, amikor Horváth Jóskára gondolok.

Horváth Jóska az ELMŰ-től (Budapesti Elektromos Művek) került a Tungsramhoz. A Tungsramban azidőtájt valaki "feldobta" a fényrendszer ötletét, vagyis a rendszerben értékesítést: fényforrás + lámpatest + komplett világítási berendezés Tungsram márkával. Hoztak embert az EKA lámpatestgyárból, elektromérnököket a berendezések üzemeltetésétől. A világítástervezést külső tervezőintézet bevonásával oldották meg.

Az angyalföldi Horváth Jóska oszlopmászó villanyszerelőként kezdte. A Tungsram a szocialista időkben egyesítette a belvárosi (a hetvenes években már főként európai kitekintésű) magas minőségű értelmiség és a szocializmus segítette felemelkedő munkás- paraszt fiatalság erőfeszítéseit. Az utóbbiak voltak a munkás kerületek bérházai, parasztházak konyhaasztalainak sarkán leckéjüket író fiatal, nagyra vágyó, többnyire műszaki egyetemisták, főiskolások. Magam is ezek közé tartoztam, ráadásul a távoli Beregből származom (észak-keleti országvég).

Magyarországon sokáig csak posztgraduális világítástechnikai képzés volt. 1990-től kezdett a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola, majd az Óbudai Egyetem kifejezetten világítástechnikára épülő felsőfokú képzésbe. Jóska meglehetősen jól megtanult franciául, francia világítástechnikai szakfolyóiratokat tanulmányozva mélyült el a világítástechnikában. Miután a Fényrendszer Irodát átvette, az ottani munka új lendületet vett. Konfliktusba keveredett a világítástechnikai tervezéseket végző külső intézettel, elvetette annak sok megrögzött tervezési módszerét, saját számítógépes alapokra helyezte a világításszámítást, új, modern nyugati lámpatestek alkalmazását forszírozta.

Ő előtte a Fényrendszer sok tenderen indult, Indiától Dél-Amerikáig, folyamatosan elbukva azokat. A tervezési, utazási, stb. költségek persze a cégünket terhelték. Jóska alatt elkezdett a Fényrendszer nyerni és szállítani. Maga Jóska pedig a magyar világítástechnika vezető alakjává vált. A Tungsram-Schréder közvilágítási lámpatest gyár létrejötte – tudomásom szerint – szorosan az ő nevéhez fűződik. Mindent megtett a Tungsram Világítástechnikai Állomásának megőrzéséért, amelyet Zipernovszky Ferenc kezdeményezésére alapítottak 1927-ben. A világítástechnika és általában a magyar műszaki tudományok és hagyományok aktív patriótája volt.

Jóska kinőtte magát. Kinézetre is: lassan formálódva egy jól öltözött európai üzletember jelent meg előttünk, aki figyelt a súlyára, sportolt, GE utáni cége székházának gazdagon stílusos bútorzatával, könyvtárával, kiváló képgyűjteményével sugározta a művelt szakmai tudást, fejlett ízlést. Sokat olvasott szépirodalmat, történelmet.

Jóska párttag volt. Ez segíthette pályája elején. Valószínűleg hitt a szocialista eszmékben. Erősen a reformszárnyhoz tartozott: élő példája volt a magyar nyugatos párttagoknak, akik igyekeztek jól kijönni a birodalmukat féltékenyen őrző szovjetekkel, sőt nyerni a kényszerűen szoros viszonyon, amikor pedig alkalom nyílt rá, fájdalommentesen átkormányozni az országot nyugat-európai vizekre. Értette a világot. Már az elején átlátott a hatalmat hosszú időre átvevő fiatal demokratákon. Igaza volt.

Amikor én megjelentem 1982-ben a Fényrendszeren, moszkvai tanulmányaimat követően, naivan és hangosan elkezdtem mesélni munkatársaimnak szovjet tapasztalataimról: a folytonos áruhiányról, a kisemberek kiszolgáltatottságáról, a párt-, KGB, hadsereg nomenklatúrák uralmáról, a primitívvé korcsosult szovjet ideológiáról, a nagybirodalmi szellemről, a zsidókkal szembeni konfliktusos politikáról. Egyszer rám szólt: ő volt Moszkvában, ahol a repülőtérről be- és kiautózva a városközpontba nagyon jól kinéző boltokat látott az út szélén. Hogyan lehet ott áruhiány?!

Nekem, mellesleg, amikor kiküldtek Moszkvába dolgozni (1989) már nem kellett belépnem a Pártba, amit, amúgy, ha feltételül szabják, gondolkodás nélkül megteszek. Ki akartam kerülni dolgozni. Megúsztam a párttagságot.

Valakik kitaláltak egy egyszerű kivitelű mezőgazdasági nátrium lámpás lámpatestet, amely megelőzte korát: a gázkisülő lámpás világítással termesztés később nagy karriert futott be főleg Északon. Oroszországban is. Én még budapesti beosztottja voltam Jóskának, amikor el kellett kísérnem Moszkvába egy tárgyalásra. Szerette volna szállítani a lámpatesteket a szovjeteknek. A Moszkvai Iroda találkozót szervezett egy szovjet külkereskedelmi vállalattal, amelyiknek a lámpatest import a profiljába tartozott. A tárgyalás szervezésében én nem vettem részt, az én szerepem a végrehajtás lett volna.

A tárgyalás életem egyik kínos eseménye volt. Mintapéldája annak, ahogyan nem lett volna szabad ott egy magyarnak próbálkoznia (visszatekintve látom persze). A számunkra ismeretlen idősebb szovjet külkeres felkészült a tárgyalásra: alkalmazva a KGST árképzési alapelveket: hasonló árukat keresni a világpiacon, venni azok az utolsó öt éves árainak átlagát, kihozott egy nevetségesen alacsony árat, amely sértő és lekicsinylő volt az általunk korábban megküldött árajánlat fényében.

A szovjet dühös volt, hogy hogyan merünk - őszerinte - toronymagas árat kérni, Jóska is dühös lett, hogy egy nem bonyolult, de alkalmazásában vadonatúj terméket ennyire lebecsülnek. Szó szót követett. A szovjetet idegesítette, ami – amúgy – igaz volt: mi általában jól felsrófolt árakkal adtunk el feldolgozott termékeket, s kaptunk érte olcsón nyersanyagokat. A szovjet tárgyaló úgy érezte, itt az alkalom helyre tenni a Birodalom nyugati végein élősködő pökhendi népecskét. Jóska talán életében először érezhette meg, milyen a Birodalommal tárgyalni, amikor az kimutatja a foga fehérjét. Engem arra biztatott: mond csak meg neki: visszautasítom! Én nem tudtam megmondani, mert nem jutott eszembe az igazán jó szó, talán mert nem szerepelt a szokásos tárgyalói szókészletemben. Nem lett semmi az egészből.

A baj az volt, hogy nem jó szinten kezdtük el a tárgyalást. Alaposan elő kellett volna azt készíteni magasabb helyeken, megnyerve tervünknek magyar, majd szovjet felsőbb vezetőket, akik, ha áldásukat adták volna, már mindenki tette volna a dolgát. Ráadásul egy goromba töki-makiba futottunk bele.

Másszor Jóska – mesélte – egy románnal került egymás mellé egy repülőn. Talán egy félreérthető kiszólás hangzott el, vagy ki tudja, de hangosan összeszólalkoztak Erdélyen. Majdnem összeverekedtek.

Megtörtént, hogy az egyik fontos stadionhoz modern svájci lámpatestet akart Jóska behozatni a legnagyobb országos deviza hiány idején (nyolcvanas évek eleje-közepe). A deviza engedély sokáig, több hónapig váratott magára. Amikor már tarthatatlanná vált a dolog, Jóska elővette az ügyintézőt: hol akadt el az ügy?

A szerencsétlen remegő kézzel húzta elő az engedélyt egy dossziéból, amelyben az már régen lapult. Jóska megörült, nem bántotta a hanyag pasast. Nem volt bosszúálló. Az illető maga ment el.

Ilyen volt egy européer magyar baloldali a rendszerváltozás környékén.

Jóskát 61 évesen vitte el egy infarktus.

Utóírat: Jóska imádta a nőket. Ebben nem volt egyedül a Tungsramban.