Pályakezdésem

A legtöbb izzós dolgozónak különleges története fűződött ahhoz, ahogy valaha tagja lett a nagy Tungsram-Izzó családnak. Bennem is a mai napig él ennek emléke. Az "házasságközvetítő" szerepét ebben a Tungsram Kutató egyik munkatársa, Kanczler Ödön játszotta.

1970 tavaszára eldőlt, hogy a Műszaki Egyetemen maradok diplomavédés után. Az Elektronikai Eszközök Tanszék kínált tanársegédi állást. Érdekes diplomatémát kaptam, amit az Izzó Félvezető Fejlesztésén készítettem el - gyakorlati részével együtt. A konzulensem által kínált egyetemi elhelyezkedési lehetőség vonzó volt, azokat a tárgyakat kellett volna tanítanom, amelyeket pár hónapja még nekem tanítottak. Emellett irodalomkutatási feladatokat végeztem volna, és a hallgatók gyakorlati képzésében kellett volna közreműködnöm. Tiszta ügynek látszott: nincs benne meglepetés, ismerem az oktatókat, akiknek munkatársa leszek, ezen a tanszéken diplomáztam. Úgy nézett ki, hogy a katedra egyik oldaláról a másikra kell átállnom és nagyjából azt folytatni, amit eddig végeztem.

Aztán jött egy meglepő fordulat. Vákuumtechnika tanárom, Kanczler Ödön bácsi (közel járt már a nyugdíjhoz) azzal keresett meg, hogy egy nagy dilemmáját szeretné velem megosztani. Elmondta, hogy ő mellékállásban az Egyesült Izzó Vákuumtechnikai Kutató Intézetében dolgozik, ahol megkérték, ajánljon nekik egy most végző hallgatót.

"A leírt követelmények pontosan rád illenek - mondta -, szakmailag elismert hallgató vagy, angolul, németül, oroszul beszélsz. Nem tudom, melyik ujjamba harapjak, hiszen tudom, itt maradnál a tanszéken". Aztán praktikus oldalról közelítette meg a helyzetet: "Te kollégista vagy. Hol fogsz lakni, ha kikerülsz a kollégiumból? Az Izzóban 2 éven belül lakást kaphatsz. A XI. kerület ki tudja, mikor ad az egyetemnek lakást"

Ödön bácsi megszervezte a találkozót a Kutató illetékeseivel (Barla Endre, Dr. Nagy János, Gál János). Mindhárman szimpatikusak voltak. A várható feladatról kiderült, hogy szilárdtest fizikai kutatás a téma - ionimplantációs berendezés tervezése és azzal folytatandó kísérletek szerepelnek a tervben. Mivel a félvezetők területe igen vonzó volt, és az anyagi feltételekben is megegyeztünk (1250 Ft havonta) az Egyesült Izzó dolgozója lettem.

Büszkén szálltam fel minden reggel a Nyugatinál a villamosra, hogy a Váci úton végig tujázzak a sok izzós dolgozóval együtt a "büdös Bőrgyáron" túlra.

Sok érdekes és tanulságos élményben volt itt részem a következő 4 évben, nagyszerű emberekkel, szakemberekkel volt módom találkozni, részben együtt dolgozni. A Kutató korlátainak felismerése az Izzó tevékenységében azonban nem tartott 2 évnél tovább. Míg a Bródy Laboratórium profilja jól illeszkedett a fényforrásiparhoz, a vákuumtechnikai fejlesztések eredményei már akkor meghaladták a fényforrások fejlesztési-, gyártási igényeit.

A félvezetőiparban pedig a Kutató "nem rúgott labdába". Bár megterveztük azt a vákuumkamrát - részben le is gyártottuk, amellyel ionimplantációs kísérleteket lehetett volna végezni, erre nem kerülhetett sor. Erre akkor döbbentem rá, amikor külföldi cégekkel kialakult kapcsolataim eredményeként - nagy örömömre - egy németországi ionimplantációs konferenciára és szakmai bemutatóra kaptam meghívót. Örömöm gyorsan elmúlt, amikor pár nap múlva Giber Dr. üzent az asszisztensével, hogy küldjem át neki a meghívómat, mert oda én úgysem fogok kijutni - soha.

Gondolkozni kezdtem...