A Sky kabát

A Tisza sor közös fejlesztése miatt - Holló Imre vezetésével - többször utaztunk Szarankszba. Télen nem ritka ott a mínusz 50 - 55 C°. Szerencsére ilyen időt soha nem fogtunk ki, de ha télen mentünk azért jól be kellett öltözni. Ami a családban e célra fellelhető volt, azt mind magamra vettem. Nem néztem ki úgy mint egy rongyszedő, de azért a nejem mindig megkérdezte:

- Nem szégyenkezel az ottaniak előtt, ebben a szerelésben ?

Megnyugtattam az utcán egyáltalán nem vagyok alul öltözött, a szobában pedig a szokott formámat tudom hozni.

Amiről írni szeretnék az egy március közepén indult tárgyalás során történt. Az utazás előtt vettünk nekem, ( Nem az utazás miatt. ) egy 7/8-os, fekete, "sky" kabátot. Mivel itthon szép tavaszi idő volt és gondoltam Szaranszban sincs már farkasordító hideg, abban utaztam. Végre nem úgy nézem ki mint egy sarkkutató.

Ha nem is hazai tavasz fogadott, mivel a hőmérő kitartott a skála mínuszos oldalán, de nem volt semmi gond, egészen március 16.-ig.

( Azért emlékszem ilyen pontosan, mert 15.-én nem vettek minket igénybe, mondván: Ünnepeljünk ! )

Minden reggel az én feladatom volt, lemenni a büfébe. Végig állni a hosszú sort és megvenni a kefirt, a virslit, a kemény tojást - ki mit kért - meg a fekete kenyeret. (Ez Kiszely Gyurinak - aki anyanyelvi szinten beszélte az oroszt - lett volna a feladata, de ő annyira szeretett aludni, hogy inkább nem reggelizett. Az indulás előtt aztán kapkodott, a Holló elvtárs nem kis bosszúságára.)

Szóval lementem a földszinti büfébe és kinézve az ablakon, olyat látványban volt részem, amelyhez még hasonlót sem láttam. Gyönyörű kék volt az ég és a levegőben mintha aranypor lebegett volna.

- Na ezt megnézem közelebbről !

Úgy pulóverben kimentem, illetve kimentem volna, de a borzasztó hideg visszatántorított. Mint később kiderült, mínusz 29,5 C°-ra esett vissza az előző napi, délben normálisnak mondható mínusz 5 - 6 C°-os hőmérséklet !

De a hívatás az hívatás, menni kellett a a VNyIISz-be. a partner tervező intézetbe, megbeszélni a világ első folyamatos mozgású lámpagyártó sorának konstrukciójával kapcsolatos kérdéseket.

A minden reggel értünk küldött autó - a nagy hó miatt - nem tudott beállni a szálloda udvarába, ezért ki kellett menni az utcára és ott álldogáltunk, illetve topogtunk a dermesztő hidegben. Jó tíz percet vártunk, míg megérkezett az oroszosított Jeep.

A szovjetek "jó" szokása volt - főleg télen - hogy nem nyitották ki mindegyik ajtót, így egy ajtón keresztül kellett bemászni, akárhány utas volt. A bevett szokás szerint, én lettem volna az első, aki megkezdi a beszállást, de nem tudtam mozdulni. Sikertelen volt minden igyekezetem, mellyel próbáltam megközelíteni az autó ajtaját. Kővé dermedt a kabátom ! Úgy álltam ott, mint az " Oz, a csodák csodájában" a bádog ember.

- Na, indulj már ! Nógatott a Holló elvtárs

- Nem tudok! Megmerevedett a kabátom, nem tudom behajtani a karom.

- Már megint a hülyeségen jár az eszed! Most ne szórakozzál, mert mindjárt megfagyunk.

Ezzel az egyik kezét a kézhajlatomhoz tette, a másik kezével pedig könyöknél "behajlította" a karom.

A kabát engedett az erőszaknak és egy halk reccsel jelezte, hogy megadta magát. Jó háromnegyed részben, eltört az új, szép, fekete, kabátom ujja !

Mindenki megdermedt, főleg a Holló, aki meredt szemmel nézte "művét". Először én nevettem el magam, (Lehet, hogy kínomban), azután látva a helyzet komikumát , mindenkiből kitört a nevetés. A mordvin gépkocsivezetővel együtt, végig röhögtük az utat az Intézetig. Ott folytatódott a vidám hangulat, mindenkinek volt egy fantasztikus ötlete azzal kapcsolatban, hogyan lehet "meggyógyítani" törést. Az oroszok is nagyon élvezték a helyzetet, ott is szeretik, ha lehet más kárán "élvezkedni".

Később, nekem kezdett szép lassan elmenni a jókedvem. Eszembe jutott, hogy tulajdonképpen tönkre ment a vadi új kabát. Afelől nyugodt voltam, hogy otthon, a káron való sopánkodáson túl, nem lesz "rontom - bontom", hiszen jól tudják, nem vagyok ivós fajta és nem egy részeg fetrengés eredménye a törött kabátujj.

Salamon Iszakovics Levin - aki mindig a "főintézkedő" szerepét töltötte be - levitt az Intézet orvosi rendelőjébe, ott kapott egy széles, fehér, ragasztó szalagot, azzal körbe ragasztotta a szakadást. Úgy nézett ki mintha egy fehér karszalagom lett volna. Amerre mentünk - ha véletlenül nem vették észre - , a kedves kollégáim mindenki figyelmét felhívták, mit is takar a széles karszalag. Nagy sikere volt. Mindenkinek fülig szaladt a szája.

Hazaérkezve kétféle fogadtatásban volt részem. Azt mondanom sem kell, hogy otthon milyen, "kitörő örömmel" fogadták a karszalagos megoldást. Kategorikusan kijelentették, így nem hordhatom. A Gépszerkesztésben viszont napokig "költöttek" újabb és újabb történeteket arról, hogyan is keletkezett a kabáttörés. Helyzetemen "segíteni" akaró kollégák, többek között - jóindulatúan - még a rövid ujjú megoldást is javasolták. Segítő szándékuk jeleként, vázlatokkal is elláttak.

Több helyen próbálkoztam, de olyan szakembert nem találtam, aki vállalkozott volna a javítására.

Rövidre sikerült a pályafutása. Kisebb vívódás után kidobtuk !

Azóta is mindig mondogatom, ha eszembe jut:

"Szegény" kabát, a szovjet - magyar együttműködés áldozata lett !