Sok sok hosszú éveken át

A KGST sok-sok szekcióból állt; ezek lényegében lefedték a gazdaság minden területét. A Tungsram, mint a magyar ipar zászlóshajója minden szóba jöhető szekcióban szerepelt és ezt el is várták tőle: a fényforrásosban, a félvezetősben, a gépágazatéban, tán még a vákuumelektronikaiban is - bár arra nem emlékszem már, hogy lett volna a KGST-ben elektroncsöves szekció is. Ezek általában évente egyszer vagy kétszer üléseztek, mindig más országban, aki a soron következő volt. A szekcióknak éves műszaki tervük volt, határidőkkel és felelősökkel; lényegében az éves nemzetközi fejlesztési munkákat koordinálták. Amikor a csapat összejött (mert általában szinte mindig ugyanazok a személyek vettek részt a különböző országokból) mindenki beszámolt, hogy mit végzett, majd volt egy -általában egynapos - tudományos szimpózium, ahol be lehetett számolni a kutatási-fejlesztési eredményekről. (Én szinte mindegyiken tartottam előadást). Figyelembe véve a szocialista partnerek színvonalát, a Tungsram volt a vitathatatlan "előimádkozó", mindenki a Tungsram véleményét és javaslatait leste; utcahosszal vezettünk mindenki előtt - nem is szoktuk megosztani fejlesztési eredményeinket a partnerekkel. Ez igaz volt a fényforrásokra és a gépekre - de nem a félvezetőre... Itt a Tungsram félvezető volt a Nemecsek: ott bizony az "indultunk még" katagóriában voltunk a többiekhez képest. Hogy ezt a helyzetet még tovább cifrázzuk, mi nem követtük a KGST típus-politikáját; nem érdekelt bennünket, hogy a szocialista tábor milyen félvezető típusokat tervez kifejleszteni, mi mentünk a Nyugat után: vezető világcégek típusaival "pin-to-pin ekvivalens" típusokat fejlesztettünk. (Ez azt jelenti, hogy ha az adott típust kivesszük az adott berendezésből és a magyart tesszük a helyére, a berendezés működésének tökéletesen azonosnak kell maradni. Se rosszabbat, se jobbat nem volt szabad produkálni - pont olyant kellett.) Ez bizony sokkal nehezebb volt, mint egy önálló új típus kifejlesztése - de hát "ezt kívánta tőlünk a magyar nemzet" - vagyis a magyar felhasználók. Emiatt persze a mi eszközeink eltértek a szocialista szabványtól és ezért rengeteg pikírt megjegyzést kaptunk - meg szégyenkeztünk, hogy a mikroelektronikát nálunk nem támogatja bőkezűen az állam, míg máshol ömlött a központi pénz a félvezetőbe...

A sok szekció-ülés miatt elég gyakran esett a Tungsramra az összejövetel megszervezésének feladata. Ilyenkor a házigazda állta a költségeket és emiatt a Tungsram a rá jutó üléseket kivétel nélkül mindig a fonyódi üdülőjébe szervezte, mert ez volt a legolcsóbb. Ez eleinte mindenkinek tetszett, de aztán a sokadik alkalom után (miután lényegében mindig azonos csapatok jöttek az ülésre) a külföldiek szó szerint fellázadtak; nem akartak x-edik alkalommal is Fonyódra menni.

Ezek a KGST-ülések nagyon lazák voltak. Hétfőn érkeztünk, kedden munka, csütörtök este búcsúvacsora, a jegyzőkönyv ünnepélyes aláírása, pénteken hazautazás. Szerda-csütörtökön csak a jegyzőkönyv-fogalmazók dolgoztak, a többiek csináltak, amit akartak. (Ezért volt unalmas a külföldieknek a sokadik fonyódi ülés...) Mi magyarok ugyan akkor már utazhattunk külföldre, de a többieknek ez volt az egyetlen lehetőségük, hogy eljussanak külföldre. Nagy kiváltság is volt náluk, KGST ülésen részt vehetni.

Az ünnepélyes dísz-(búcsú)vacsorán minden delegációnak illett pohárköszöntőt mondani. Ezek általában szokásos sablon-szövegek voltak és már szinte előre tudtuk, ki mit fog mondani. (Azt, amit az előző alkalommal.) Emiatt egyszer elhatároztam, hogy formabontó leszek. Van egy különlegesen szép ószláv templomi ének (meg van még rengeteg; a többszólamú ortodox egyházi énekek gyönyörűek; hangszer nincs a templomban, csak emberi hang) amit úgy hívnak, hogy "Mnogaja leta". Erről a különlegességről már Jókai is írt és én úgy döntöttem, hogy eköré az ének köré építem fel a köszöntőt - persze prózát, nem éneket. Hát - nagy csoda lett... Senki nem értette, miről beszélek és még a szovjet delegációból is csak az öregebbek néztek rám megkövülten, hogy én miket merészelek mondani... Ők érthették az ószláv részleteket és talán ismerték a himnuszt is, de szinte ijedten néztek körül, hogy csak nehogy valaki beépített hallja, hogy ő mit hall... A többiek egyszerűen nem értettek semmit... Pedig oroszul beszéltem, csak itt-ott szőttem bele a templomi ószlávot...

A "Mnogaja leta" maga is ószláv kifejezés és mai magyarra lefordítva egyszerűen azt jelenti, hogy "örökké", "örökre". Az ortodox himnusz sokszáz éves és a cári misék állandó éneke volt. ("Isten óvd a cárt, mindörökre...") Az "Isten óvd a cárt" a hivatalos, 1917 előtti orosz himnusz első sora, akárcsak a "God save the King" az angoloknál vagy a "Gotterhate" az osztrákoknál. (Majdnem így kezdődik a magyar himnusz is; de Kölcsey hál'Isten a magyart és nem a királyt áldatta meg, így maradhatott nálunk a himnusz azóta is.) Az ószláv kifejezést hangulata miatt fordítottam úgy magyarra, hogy "sok-sok hosszú éveken át" - amit egyébként a "mnogaja leta" kifejezés szó szerint lényegében mond is. (Mai oroszul: mnogie leta, vagy még inkább mnogo let lenne, azaz "sok év".)