Tabuk döntögetése

Hosszan gondolkodtam, merjek-e tabukat döntögetni - legalább néhányat, de legalább a kapukat megdöngetni... Tabu - ez az ős-polinéz, tongai nyelvből származó szó erős társadalmi tiltást jelent valamilyen tevékenységre vagy dologra vonatkozóan. Ilyen tiltás vonatkozik a Tungsram bizonyos rendszerváltás előtti ügyeire, tevékenységére is; ezekről nem illik beszélni, vagy csak szemlesütve, megborzongva, elitélően lehet őket megemlíteni - holott egyáltalán nem biztos, hogy minden vonatkozásuk, mozzanatuk, összetevőjük káros volt és elitélendő. Miután ezeket a Tungsram-sztorikat főleg az én nyugdíjas korosztályom olvassa, ezek a tabu-témák a mi fiatalságunkat érintik és biztos vagyok benne, mindannyiunknak van emléke róluk. Előre bocsátom, hogy egyáltalán nem szerecsen-mosdatásra készülök és semelyik porcikám sem kívánja vissza a rendszerváltás előtti rendszert - de nem tudom a dolgokat csak fekete-fehérben látni. A mai fehér se mindenhol hófehér és az előző rendszer sem egy abszolút fekete test.

Az egyik ilyen tabu-téma a marxista egyetem, ma gúnynevén a "foxi maxi." Biztos vagyok benne, hogy sok százan végezték el a Tungsramban és ezek zömét nem kényszerítették az iskola elvégzésére. (Mint ahogy engemet se; én is a magam akaratából végeztem el az MLE mindhárom szakosítóját és felsőfokú diplomát is kaptam - bár sohase használtam. Az alap-szakosítóm filozófia-történet volt és komolyan gondolkodtam, hogy szakmát váltok és átmegyek filozófia-történésznek... Arisztotelész volt és maradt a kedvencem; igaz, őt nehezen lehetett volna napi politikai dolgokba belerángatni... Bár - a történelem szerintem legnagyobb hadvezére, Macedóniai Nagy Sándor nagy bajban lenne ma nálunk, mert köztudottan legalább is biszexuális volt...) Minden esetre, az MLE-n tanultak nem minden része kidobni és szégyellni való és szerintem nem kell szégyenkezni, ha ott tanultunk. (Most nem beszélek azokról, akiknek kvázi kötelezően előírták az iskola elvégzését és úgy is jártak oda, kényszerből - az ilyet előírókatbigott tökfejeknek tartom. Az ilyenek szoktak aztán a leghamarabb köpönyeget fordítani...)

A másik ilyen tabu a brigádmozgalom. Ez igen fejlett volt az Izzóban; a Versenyirodát Sosna Valter vezette és minden nagyobb egységben volt versenyfelelős. Kétségtelen tény, hogy a versenyfelelősök (és a brigádok) között is volt semmire való, de rengeteg olyan brigádot is ismertem, amelyik értelmesen teljesítette az eredetileg értelmesen megfogalmazott feladatát: a csapatok, csoportok összekovácsolását, az összetartozás érzésének erősítését. Igen, tudom, voltak, akik a színházak előtt vadásztak az eldobott jegyekre, hogy beragasszák a brigádnaplóba - de újra csak állítom, hogy az ilyen primitív, egybites emberek miatt nem lehet az egész mozgalmat kárhoztatni és kiröhögni; kiönteni a gyereket is a fürdővízzel együtt.

Igenis voltak az Izzóban jól, értelmesen működő brigádok is, akik sokat tettek az adott közösség összekovácsolásáért. Közösen jártunk kirándulni, közösen színházba, volt közös bográcsozás is szép számmal, mert jó volt - és egyre jobb volt - együtt lenni. Igazi barátságokat is kovácsolt a brigádmozgalom - miközben volt persze forgács is. A jól működő brigád naplójába meg csak le kellett írni, hogy mi történt és az elég is volt - nem kellett mások eldobott színházjegyére vadászni. (Csak nehogy azt higgyük, a színházjegy vadászó egybitesek egyszerre eltűntek a rendszerváltáskor...)

Jól emlékszem az érdekes brigádversenyekre is. Ez is lényegében közösség-építő mozgalom volt és vajmi kevés volt benne a politika - legalább is kötelezően, nyíltan nem erről szólt. Ezek a versenyek általában egyszerűen jó bulik voltak; az általános ismereteinket bővítették. A döntőt a fonyódi üdülőben rendezték meg és ez az emblematikus hely már önmagában is garantálta, hogy jól érezzük magunkat és hogy értelmesen töltsük el az időt. Az ilyen vállalati döntők zsűrijét maga Dienes vezette és ott volt az egész vezérkar; az egyik ilyen döntő játékvezetését, a sokmenetes kérdezz-felelek menedzselését rám bízták. Még egyszer: jó buli volt és igenis hozzájárult az "izzós tudat" erősítéséhez.

Olyan is volt abban az időben, hogy külpolitikai vetélkedő. Lényegében ebben se volt sok politika; egyszerűen történelmi ismereteinket (pl. "mi volt az a 'pizsamás tanácskozás'?") és a világban látottak értelmezését kellett mérlegre tennünk. (Nyilván volt azért ebben némi aktuálpolitikai agymosás is; de az a baj, hogy nem tudom, az akkori vagy a mostani agymosás-e az erősebb...) Számomra ez a vetélkedő azért maradt emlékezetes, mert olyanokkal voltam együtt az Izzó válogatott csapatában, mint Török Robi, Mészáros Feri vagy Sólyomné Szilágyi Marika. (Ria a Kultúrbizottságon dolgozott, a fiúk meg a KISZ-bizottságon.) A csapat engem választott meg kapitányának és egészen a budapesti döntőig meneteltünk, ahol - emlékeim szerint - második helyezést értünk el.

Nem szoktuk emlegetni a munkahelyi szpartakiádot se, pedig ez az amatőr, műkedvelő sportmozgalom szintén rengeteg barátságot fakasztott. Mindenféle sportág szóba jöhetett, amit az Izzó (profi sportban használt) sport-eszközein és telepén művelni lehetett. Emlékszem az izzós (pesti) kézilabda bajnokságra, ahol az első a VTG bivalyerős csapata lett és mi, a félvezetősök (velem a kapuban) másodikak - és aztán az "izzós kézilabda válogatott" részt is vett a budapesti szpartakiádon, ahol a Tungsram csapata (szintén velem a kapuban) előkelő, második helyezést ért el a több tucat induló közül.

De mindenképpen megemlítendő a "Tungi" is; a Tungsram-strand, ahová rengetegen jártunk - sok helyi kispályás baráti, munkahelyi focicsapat is, akik reggel hatra mentek oda focizni minden nap, hogy aztán onnan egyenesen jöjjenek a munkába. Ezek a "foci-barátságok" is évtizedekre szóltak - sokan még ma is tartják a kapcsolatot, pedig se Tungi, se foci... És ott volt még a híres csónakház, ahonnan potom pénzért keelboat-ot lehetett bérelni és hétvégén sziget-kerülésre menni a Dunán... Nem is értem, miért kellett a Tungit megszüntetni; ami jó volt Aschner Lipótnak, miért nem volt jó a késői utódoknak...? Itt aztán tényleg nulla politika volt...

Még egy tabu-témát érintek: a "kis-kirándulásnak" becézett KISZ-kirándulásokat. Nem tudom, hogy más vállalatoknál is ilyen aktív volt-e az "ismerd meg hazádat" mozgalom, de az izzós kiszesek hallatlanul aktívak voltak. Lényegében majdnem minden hét végén indult egy buszos csapat Újpestről (de nem mindig ugyanazok) Magyarország legkülönbözőbb tájai felé. Ezek a kirándulások ingyenesek voltak és tényleg segítettek megismerni a pestieknek az addig nem annyira ismert vidékeket - meg egymást is. Fiatal volt az utazó társaság (nem volt kötelező KISZ-esnek lenni!) és mindig egy sereg gyerek is jött az utazó fiatal szülőkkel-velünk. Ezek az általában óvodás vagy kisiskolás korú gyerekeink aztán össze-vissza jártak a buszban és ott aludtak, akinek az ölében éppen voltak. Ugyanígy az én Viktor fiam is akárhányszor került elő más öléből... Akárcsak a fentebb felsoroltak, ezek is nagyon hatásosan segítették az ismerkedést, a csapattá válást és ilyen szempontból az Izzó is sokat profitált ezekből. Ezeken a kirándulásokon egy árva szó el nem hangzott a politikáról.

Nem tudom, vannak-e a mai Tungsramban hasonló célú megmozdulások - ha nincsenek, sajnálnám; ezek igen erős csapat-kovácsoló erővel bírtak. (És azt se tudom, hogyan nézett ki ez a tabu-ügy a Tungsram vidéki gyárainál. A sztori főleg a pesti Tungsram-gyárakról szól.) A mai vezetéstudomány a csapatépítést, a jó csapat szellemet a siker alapvető, el nem hanyagolható és semmivel nem helyettesíthető összetevőjének tekinti. Na nem a kajás-piás-csajozós-pasizós, úgynevezett "csapatépítések" hozzák a sikert (az ilyenek sok helyen dívnak), hanem az igazi, értelmes szervezések.

Közismert, hogy jó csapatot a közös sikerek és a közös tervek kovácsolnak, a közös kudarcok pedig egyáltalán nem - mint ahogy a közös piálások sem.