Tecalemit

2010. januárjában, dolgoztam utoljára a VTG-ben.

Több mint négy évtizedig voltam a dolgozója, és ez az időszak, egyik jelentős meghatározó része még ma is életemnek és remélem, és talán nem túlzás, hogy én is többed magammal, munkámmal befolyásolni tudtam valamelyest a VTG életét, sikereit.

Kicsit homályosodnak, de mindmáig felidéződnek bennem az emlékek, sokszor kicsit kuszán, zavarosan, időnként azt álmodom, hogy dolgozom.

Hogy mi az az esemény, személy, ami befolyásolja az álmot, az emlékek maradandóságát csak sejteni tudom.

Az 1970-es évek végén, a Gépfejlesztési Főosztály-Anyagosztályán dolgoztam és a gyártáshoz szükséges anyagok beszerzése volt a feladatom. Gyakorlati tapasztalattal és viszonylag széleskörű anyagismerettel rendelkeztem.

A Gépfejlesztési Főosztály, főleg a korábbi Mintagépgyár és a II-es ciklus kiváló dolgozói gárdájából alakult.

Akkoriban, (amit én csak "klasszikus korszaknak" hívok), még, jelentősen a rendszerváltás előtt, egy keresleti piacon kellett határidőre produkálni a szükséges anyagokat. A cégek pedig spájzolták, amit tudtak, nehogy a hiányukban ne készüljön el időben az alkarész/gép/gépsor. Ezért viszonylag magasak voltak raktárkészletek, de ennek ellenére sok volt a határidőcsúszás, mert a piac nem tudta mindig produkálni a szükséges mennyiségű és fajtájú anyagokat. A csúszások miatt a beszerzésre szinte mindig lehetett hivatkozni és hivatkoztak is. Ez a beidegződés, aminek akkor, volt némi alapja, sokáig frusztrált, hiszen majdnem lehetetlen volt jól dolgozni, és tenni akartam, hogy ez megváltozzon.

Gondoltam azért vagyok itt, hogy megoldjam a problémákat, lendítsek az időben beérkezések kerekén. Az anyag osztályon, aminek Magyar Mihályné volt a csoportvezetője, tíz – tizenegyen dolgoztunk. Az anyaglistákat (repertóriumok) amit a tervező kollégák a tervrajzokkal együtt készítettek, megkaptuk, és feldolgozásával, összesítésével kezdődött a feladatunk. Az anyagok mindegyikéről egy karton volt, az tartalmazta az aktuális raktárkészletet és az aktuális szükségletet. Ezeknek a kartonoknak a kezelése a ki-be könyvelés az anyaggazdálkodók feladata volt.

Ami nem volt készleten, azok rákerültek a tízpéldányos, gépírók által legépelt és a gazdasági és pénzügyi vezető hivatalos aláírásával ellátott megrendelésekre és a megrendelések pedig az anyagbeszerzőkhöz.

Kaptam minden hónapba egy BKV bérletet, céges bélyegzőt, esetleg limitált csekket, némi készpénzt, amit egy külön pénztárcában tároltam, és amikor elfogyott, a pénzügyi szabályzat szerint, a számlák leadásával elszámoltam. Feladatom sokrétű volt, majd mindennap nyakamba vettem a várost, végeztem a dolgomat. A kisebb dolgokat kézben hoztam pontosabban egy táskában, és leadtam a raktárba, a nagyobbakat a Szállítási osztály hozta be.

Az "alkotó ifjúság" pályázat keretén belül (talán van még valaki, aki emlékszik, az ilyen és ehhez hasonló felkérésekre), kaptam egy feladatot, a főnököm főnökétől, Cserepkai Gábornétól, aki a főosztály pénzügyi vezetője volt, hogy készítsek egy tanulmányt "Anyagbeszerzési feladatok, különös tekintettel egyedi gépgyártás esetében" címmel, amiben leírtam a tevékenységemet, rögzítettem a munkafolyamatokat, rámutattam a nehézségekre, javaslatot tettem a felmerülő problémák feloldására. A munkahelyemre, az anyagcsoport irodájába, a műhelyen keresztül kellett mindennap eljutnom. Találkoztam korábbi közvetlen munkatársaimmal, akik egyszer-egyszer odahívtak és elmondták: "nézd meg, itt ez az egység, minden alkatrész meg van hozzá, két darab hiányzó csapágy miatt nem tudom készre szerelni", vagy elmondták, hogy a szerszámtárba elfogyott egy speciális Vídia (keményfém lapka), aminek hiánya a forgácsolási feladatokat nehezítette. Természetesen, lehetőségem szerint, feladatomnak éreztem megoldani a problémájukat, hiszen korábban én magam is ütköztem ilyen nehézségekbe.

Egy decemberi napon magához hivatott a VTG igazgatója, ami nem volt mindennapi dolog, hogy személyesen jelentkezzek nála. A hosszú úton, amíg az anyagosztályról a VTG titkárságáig értem, sok minden megfordult a fejemben.

Ez akkor történt, amikor a Gépfejlesztési Főosztály vezetője és a VTG igazgatója egy ugyanazon a személy volt Dr. Horváth László. A titkárnő hamar betessékelt a dirihez, aki egy Tecalemit zsírzó gombot tartott a kezébe, (megvallom, akkor találkoztam először ilyen típusú zsírzó gombbal.) ami sajnálatosan nem érkezett be importból és ez a hiány akadályozta a VTG gépkiszállítását.

Megkaptam a mintadarabot, a típust, a méretet és hogy 10db-ra van szükség. (csak zárójelben jegyzem meg, hogy a menet mérete M10x1mm)

Azért, egy kis, doppingszert is kaptam, hogy ahányat sikerül időre megszerezni, annyiszor száz forint üti a markomat.

Visszasiettem az irodába, ahol egy közvetlen városi telefonvonalunk volt, "ráültem" telefonra és következetesen nekiláttam a kutakodásnak.

Először a meleg üzemi társgyárakat hívtam és érdeklődtem, a kézi raktár szinten is, személyesen is ellátogattam a raktárakba a mintadarabbal, aztán a beszállítótól érdeklődtem, hogy mely cég vagy cégek kaptak ebből a típusból és azokat is kerestem.

"Egy szónak is száz a vége" négy-öt nap elteltével a kezemben volt tizenegy darab, amit egy barna papírzacskóba tettem.

Hívtam a titkárságot és érdeklődtem mikor tehetem tiszteletemet, - nem kellett sokat várni.

Átadtam az anyagokat, amit az igazgató úr röviden nyugtázott, egy kézfogás után megköszönte a munkámat és az élet ment tovább.

Természetesen a fizetéskor a beígért összeg benne volt a borítékomban. Ezek után, ezért vagy nem ezért, de a következő aktuális sátoros ünnepen, talán május 1-én. vagy április 4-én "kiváló dolgozó" -i elismerésben részesültem, pedig ez, nem volt jellemző az anyagbeszerzőkre.

Ez a kis visszatekintés talán igazolja, - nem lebecsülve a tulajdonosváltás utáni új korszak eredményeit, - hogy a GE előtt is volt élet, bár voltak nehézségek, aprólékos, sziszifuszi munkával, kiváló kollégákkal, voltak komoly sikerek és világszínvonalú gépek készültek.