A Tisza

dr. Horváth László

1967-ben olyan döntés született, hogy a szaranszki VNyIISz tervező intézettel közösen, a Tungsram kezdjen hozzá egy olyan lámpagyártó sor fejlesztéséhez, mely eléri a 3500 db/ó sebességet. A szovjetek javaslatára a leendő sor a TISZA nevet kapta. A cél elérése érdekében, létrehoztak Holló Imre vezetésével, egy - a VTG-től független - önálló szervezetet. Az a megtiszteltetés ért, hogy rám bízták a Szerkesztés és a Kísérleti műhely vezetését.

Mindkét területen, nagyon jó csapat jött össze. Szükség is volt rá, mert "tiszta" lappal indultunk. Nem volt másolható példa. Az általunk elérhető szakirodalom nem nyújtott semmiféle segítséget és a "szocialista tábor" zártsága miatt, nem tudtunk hozzáférni a nyugaton már az iparban használatos elektronikai elemekhez. Végül kiderült az is, hogy a szovjetekkel az együttműködés, csak az időnként megtartott megbeszélésekre korlátozódott.

A nagy sebesség miatt, folyamatos mozgású automatákat terveztünk, melyeknél egyetlen egy helyen sem számíthattunk arra, hogy a feladatot kézi erővel oldjuk meg. Mivel arra is gondolni kellett, hogy az anyagfelhasználás minimális legyen, ezért minden lényeges művelet elvégzése után ellenőrzés következett. A selejt kikerült a folyamatból és csak a jónak minősített félkésztermék ment tovább és ehhez adagolta az automata, a technológia szerint következő alkatrészt. Természetesen az automatákról lekerülő termékek is átvizsgálásra kerültek és amelyik nem felelt meg, azt az automata kiselejtezte. Az egyes gépek maximális kihasználása érdekében, biztosítani kellett, a selejtezés miatt kiesők pótlását és arra is gondoltunk, hogy lehetőség legyen kisebb hibák elhárítására anélkül, hogy a sort leállítanánk.

Az egyes egységek megbízható működését - mielőtt eldöntöttük, hogy beépítjük a sorba - hosszas kísérletekkel támasztottuk alá. Sok segítséget a lámpagyártás szakembereitől nem kaptunk, mert a folyamatos mozgás számukra idegen volt. Később sem tudták, vagy nem akarták megszokni.

Szállóigévé vált "N úr" panasza, akit - mint az állványgyártás legjobb gépbeállítóját - Holló elvtárs kölcsönkért a Fényforrásgyárból, hogy az égőket a folyamatos mozgású kísérleti állványgyártón beállítsa:

"Holló elvtárs, ez a nyomorult állvány állandóan elszalad, ahogy próbálom a lángot beállítani. Ha egy pillanatra leveszem róla a szemem, már árkon - bokron túl van a kurvája."

A kísérletek elvégzése, később a prototípusok beállítása és üzemeltetése, így a Kísérleti műhely szakembereire hárult. (Amikor a folyamatos mozgású automaták a Fényforrás gyárakba kerültek, új gépbeállítókat kellett kiképezni, mert az "N úr" generációja - lehet, hogy a több éves beidegződés miatt - nem tudott megbirkózni az új kihívásokkal.)

Ahogy a kísérletekből valamit lehetett látni, a nagyfőnökség egymás után hozta a külföldi látogatókat. Holló elvtárs ezeket örömmel vette, mert lehetősége volt valamit mutatni abból, amin dolgoztunk. Én egy cseppet sem örültem neki. A körülmények nem voltak olyanok, ami egy bemutató teremhez illik. A kísérleti modellek sem arra készültek, hogy tartósan üzemeljenek a látogatók kedvéért és nem utolsó sorban, amíg bemutatóztunk állt a munka.

A sok bemutatóból a következő kettő, amelyek emléke - nálam - még nem veszett el a múlt homályába.

A konstrukciókban az egyik újszerű megoldás az volt, hogy sok helyen nem alkalmaztunk átadagoló szerkezetet. Az egyes egységek fogói úgy voltak kialakítva, hogy egymástól vették át a feldolgozandó félkésztermékeket. A másik, a konvejoros kialakítás volt, ugyanis addig a Tungsramnál csak forgókoszorús gépeket terveztek. De a legnagyobb újdonságnak a folyamatos mozgás számított.

Az új konstrukciók kipróbálására elkészítettünk egy kisebb konvejoros berendezést. Mivel csak kísérletezés céljára készült, ahol lehetett takarékoskodtunk. A folyamatosan haladó befogófejeket követő lengőmozgást, egy vezérlőpálya biztosította. Ezt "normális" esetben, egy zárt - olajteknővel ellátott - hajtóműházban szokás elhelyezni. Mi a spórolás miatt a hajtóműházat elhagytuk, mondván, arra a kis időre, amíg a szükséges ellenőrzéseket végrehajtjuk, az előtte elvégzett kézi olajozás elegendő.

A csehszlovák ipari miniszter látogatást tett a Tungsramba és mivel érdekelte - a KGST-ben beharangozott - TISZA sor, kihozták a VTG-be, hogy informáljuk, hol tartunk. A fő attrakció a működő kísérleti konvejor, bemutatása volt. Holló elvtárs a szobájában tartott egy előzetes ismertetőt, ez idő alatt én a Kísérleti műhelyben készítettem elő a látnivalókat.

A konvejor - egy ideig - normálisan üzemelt, de mivel a "szóbeli" elhúzódott, egyszer csak elkezdett egyre durvábban "morogni". Mentem a Hollóék elé, hogy informáljam a helyzetről és ő döntse el, leálljunk, vagy bemutatjuk "morogva" (Ha egyáltalán még megy). Már nagyon közel voltak és a Főnökünk nagy magyarázásban volt, nem tudtam neki szólni. Beléptünk a műhelybe, a gép ment és semmi "morgás". Csodálkozva néztem a fiúkra. Gáspár csoportvezető, hüvelykujjával mutatta, minden OKÉ ! Pár perc múlva, érdekes, halk reccsenő hangot hallottam és olaj fröccsent a nadrágomra. Szerencsére, a vendég a gép másik oldalán hallgatta az előadást.

• Ez mi a fene ? Kérdeztem.
• A Csipcsi. Mondta a Gáspár és ujját a szája elé tette.
• Honnan a csudából jön az olaj ?
• Nem piros ?
• Természetesen nem.
• Akkor minden rendben.

Nem szóltam, csak intettem a Főnök felé, jobb ha leállunk. Bólintott és az álló gépen kezdte magyarázni a befogófejek működését.

Amikor a delegáció elvonult, akkor derült fény arra, hogy mitől volt "sikeres" a bemutató. A szerelők mellett dolgozott egy igen alacsony cigányfiú. (A neve is ebből adódott: csöpp, gipsy) Őt bujtatták gyorsan, egy olajjal teli műanyag flakonnal a vasvázra épült gépbe, hogy olajozza a vezérlőpályát ott, ahol a görgővel kapcsolódik. Egy darabig működött, de amikor túl közel vitte a flakont, a vezérlőpálya kikapta a kezéből és kettévágta. Szerencsére csak a műanyagot.

Amikor a "nap hősével" megtárgyalták a részleteket, kiemelve milyen szerencse, hogy nem a kezét kapta el. Büszkén mondta:

• Azt nem tudta elkapni, mert én kaptam a szám elé, nehogy kiabáljak.

A másik történet, már a működő kísérleti sorhoz kapcsolódik. Amikor valamennyi egység elkészült és összeállíthattuk a "sort", kiépítettük a szolgáltatás vezetékeit és a Fényforrásgyárból hozott alkatrészekkel elkezdtük a "termelést". Ez már nemcsak a szakembereknek volt "látvány". Hozták is két, három naponként, a magas rangú látogatókat.

A legemlékezetesebb, a szovjet miniszterelnök helyettes, Konstantin Katusev látogatása volt. Engem bíztak meg, hogy bemutassam, hogyan működik a szovjetekkel közösen (?) kifejlesztett sor. A felhajtás már a megérkezése előtt három nappal megkezdődött. Először a magyar belügyi szerveknek kellett térképen elmagyarázni, milyen útvonalon fogjuk a látogatót vezetni. Mit fogunk neki és hogyan bemutatni. Ezután a szovjetek jöttek hasonló kérdésekkel, de őket már végig kellett vezetni a kijelölt útvonalon és a bemutatóra is kíváncsiak voltak. Felhívták a figyelmem, hogy mindig a miniszterelnök helyettes elvtárs baloldalán helyezkedjek el, úgy, hogy egy ember elférjen közöttünk. Az esetleges kézfogás után, azonnal lépjek hátra.

Őszintén meg kell mondani, az átlagnál jobban készültünk a bemutatóra. Végre megérkezett a várva várt vendég. Egy fiatal, harmincas éveiben járó, szemüveges, nálam magasabb, szimpatikus, az nem mondható, hogy bozontos üstökű elvtárs volt a miniszterelnök helyettes. Nagy érdeklődéssel figyelte, hogyan lesz a különböző alkatrészekből - emberi beavatkozás nélkül - két és fél perc alatt, világító izzólámpa. Különösen tetszett neki, mint minden látogatónak, a takarékos alkatrész felhasználás, a selejtezés, és a "csúcs", a hiány pótlása jó félkésztermékkel.

Ha a kedves vendégnek tetszik, akkor élvezze a látványt, gondoltam és ennek megfelelően "produkáltam" magam. Csináltam selejtet a beadagolt tárcsából és nem adagolt az automata abba a pozícióba szívócsövet meg elektródákat. Kivettem a beforrasztásra váró szerelt állványt és oda nem adagolt ballont. A fejelőnél is csináltam hiányt és oda nem került kent fej. A tárolók működését is mesterségesen provokáltam és a rendszer megfelelően reagált.

Katusev elvtárs nem győzte dicsérni a fejlesztők munkáját, vezérigazgatónk - Dienes elvtárs - pedig hízott legalább öt kilót.

Amikor a vendég, a sleppjével együtt eltávozott - ahogy mindig szoktam - visszamentem a műhelybe, hogy megköszönjem a dolgozóknak a sikeres bemutatót. Egy "kimerült" csapatot találtam:

• Főnök ! Jól kicseszett velünk. Legalább háromszor hosszabb "bemutatót" tartott mint szokott.
• Na és ? Ment minden mint a karikacsapás.
• Ez igaz, de mi meg majd összeszartuk magunkat.
• És miért, ha szabad kérdeznem ?
• Persze, hogy szabad, sőt jólesik az érdeklődése. Ahogy elment maga a delegáció elé, "elment" az elektronika is.
• Az nem lehet, minden tökéletesen működött.
• De milyen áron ? Minden mozdulatát lestük. Ahogy valamit "csinált", mi léptünk azonnal a memória helyett. Amint kivett a beforrasztó fejből egy szerelt állványt, a Czender lekapta a kiegyenlítő láncról azt a ballont, ami oda került volna. Ugyan ezt tette a Rózsahegyi Misi a kent fejjel, amikor ön levette a fejelésre váró lámpát. Így ment ez mindenütt ahol az elektronika pótlására szükség volt. Kapkodtunk, de közben figyeltünk, hogy azt az alkatrészt vegyük le, amelyik nem kerülhetett az "üres" pozícióba, illetve tegyünk fel újat, ha arra volt szükség. Mindezt úgy, hogy senki ne vegye észre. Baromi meló volt, de sikerült !
• De miért nem szóltak ?
• Akkor mi lett volna ? Lefújta volna a bemutató leglátványosabb részét? Vagy remegő kézzel, bizonytalanul nyúlt volna az alkatrészekhez, mi pedig nem tudtuk volna olyan jól helyettesíteni az elektronikát, mint ahogy most sikerült.
• Ez igaz. Remekül csinálták ! Köszönöm maguknak, hogy így döntöttek.

(Az ilyen és ehhez hasonló tettek miatt voltam büszke arra a csapatra. Nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a közös munkában eltöltött három év, életem - a szakmai kihívásokat tekintve- legszebb időszaka volt.)

A TISZA fejlesztése határidőre befejeződött. Úgy működött, ahogy az induláskor a specifikációban előírták. Sajnos Holló Imre ezt már, nem láthatta. A gyártásával kapcsolatos elképzelések, viszont nem valósultak meg. Ugyanis, Dienes Béla vezérigazgató a sikeren felbuzdulva elrendelte, egy 5000 db/órás sebességű sor létrehozását, aminek mindjárt nevet is adott. Ez lett a KÉKES sor. Kifejlesztése már hivatalosan is - a szovjetek nélkül - csak a mi feladatunk volt. Konstrukciójának alapját természetesen a TISZA sor dokumentációja képezte. Az annál kidolgozott újszerű megoldások és a szabadalmazott ötletek mindegyike megtalálható volt a Tungsram által kifejlesztett legnagyobb sebességű fényforrás gyártó soron. De nagyon sok más berendezésen - a mai napig - is megtalálhatók olyan egységek, melyek létrejötte a TISZA kifejlesztésének köszönhető.