Titkárnők

Amikor "vezetői" státuszba kerültem - mint ahogy mindenki - én is "kaptam" egy titkárnőt. Szó szerint kaptam és a későbbiekben sem én választottam.

A titkárnők csak a munkámat segítették, egyéb feladatok elvégzését nemhogy nem kértem tőlük, hanem kifejezetten tiltottam. Ez legtöbbjüknek nem tetszett. Nem intézhették magánügyeimet. Nem "anyáskodhattak" felettem. Nem készíthettek tízórait, nem hozhatták fel az ebédemet. Amikor kérdezték, miért nem engedem, - a poén kedvéért - azt válaszoltam, ha megszokom ezt a kényelmet, mi lesz velem, ha leváltanak. Kulloghatok vissza az ebédlőbe. A valóság az volt, hogy nem szerettem és most sem szeretem, ha kiszolgálnak, főleg olyanok, akiknek nem az a feladata. Szívesen mentem az ebédlőbe és ültem le bármelyik asztalhoz, és evés közben jót beszélgettem az asztaltársaimmal. (Legalább is szerintem.)

Én úgy emlékszem vissza, hogy közös munkáink során soha nem fordult elő, hogy valamelyik titkárnőt letoltam volna. Még a hangomat sem emeltem fel - velük kapcsolatban - egyetlen egy esetben sem. Igaz nem is volt rá okom! Szorgalmasak voltak és egy kivételével mindegyik tisztességesen látta el a feladatát. Próbáltam jó főnök lenni, hogy mennyire sikerült azt ők tudnák megmondani.

Bár több éven keresztül, nap mint nap közvetlenül együtt dolgoztam velük, mégsem tudok - egy pár esetet leszámítva - sztorik tömegéről beszámolni.

O O O O O

Amikor a Fleischer Bertalantól "megörököltem" a Fejlesztési főmérnök helyettesi pozíciót, a titkárnője Szokolainé, a Csuncsi "néni" is rám maradt. Egy jelenség volt. Kis gömbölyű atombomba. Pattogott, intézkedett, forrt körülötte a levegő. Én jól kijöttem vele, mindent elintézett, amivel megbíztam. Részéről volt gond az elején, mert nem intézkedhetett sok olyan témában, ami a Fleischer idejében az ő hatáskörébe tartozott.

Volt azonban egy "húzása", ami miatt egy ideig mosolyszünet volt közöttünk.

A levelezést és az aláírnivalókat minden nap - a munka végeztével, de legkésőbb másnap a munkaidő kezdete előtt - lerendeztem, sőt napközben is aláírtam a sürgős ügyeket. Soha nem volt elmaradásom.

Azonban egy alkalommal a gyár újítási előadója elkapott a folyóson.

• Horváth elvtárs! Három újítás, már több mint egy hete önnél van véleményezésre. Ha lehetne, szakítson rájuk időt, mert romlik a statisztikánk.
• Az lehetetlen! Nálam egy sincs. Nézzen utána, biztosan másnál parkolnak.

Azért amikor a helyemre értem, rákérdeztem a titkárnők gyöngyénél.

• Csuncsi "néni", nincs véletlenül itt elfekvőben három újítás?
• Van, de nem véletlenül. Még nem adtam be a Főnökhöz, de rövidesen sor kerül rájuk.
• Mi az, hogy sor kerül rájuk? Most azonnal adja ide.

Duzzogva kikereste az asztalán tornyosuló irathalmazból és a kezembe nyomta mind a hármat.

• Hívja be a Sóti Palit, mert látom, hogy kettőben ő érdekelt.

Felpaprikázva, mentem a szobámba és még akkor is "füstölögtem" amikor a Pali bejött.

• Valami rosszat csináltam Főnök, hogy ilyen mérgesen néz rám?
• Nem önnel van bajom. Már több mint egy hete véleményezésre vár az újítása, én meg nem tudtam róla.
• Ne mérgelődjön, ez itt így megy.
• Mi az, hogy így megy?
• Hát az a helyzet - de kérem, ne csináljon nagy balhét - a Csuncsinak újításonként, egy nagy tábla csokit le kell adni, ha azt akarja az ember, hogy bekerüljön önhöz véleményezésre. Nekem most nem volt rá pénzem, de holnapután kapunk fizut, akkor majd lerendezem.
• Jó, nem csinálok balhét. De ha mer venni csokit - ön vagy bárki más - akkor nagyon nagy balhé lesz!

A Csuncsi "nénivel" közöltem, ha még egy ilyen, vagy hasonló akciójára rájövök, azonnal megválunk egymástól.

Belátta, hogy helytelenül cselekedett, vagy a beosztásához ragaszkodott, a lényeg az, hogy többször nem fordult elő hasonló eset. (Legalább is én nem vettem észre.)

Úgy tudom, hogy nem sokkal azután, hogy én "elkerültem" onnan, a Trabantjával baleset érte és már nem ment vissza dolgozni.

O O O O O

A leghosszabb ideig a Gazsinéval, a Klárikával dolgoztam együtt. Őt a Holló Imrétől "örököltem". Eszményi titkárnő volt. Csendben, szótlanul dolgozott. Semmit sem felejtett el. Ismert, tudta, hogy mit és mikor kell nekem megemlíteni és mi az a "susmus", amiről jobb, ha én nem tudok, mert csak feleslegesen felkapnám a vizet.

Két alkalom volt, amikor nem tetszett neki a döntésem:

Először akkor orrolt meg rám, amikor a VTG igazgatója lettem és nem "vittem" magammal. Nem ő lett az igazgató titkárnője. Hiába magyaráztam, továbbra is együtt fogunk dolgozni, hiszen én maradtam a Gépfejlesztési Főosztály vezetője. A fizetése annyi lesz, mintha velem jött volna. Ő az, akiben legjobban megbízom és szükségem van arra, hogy amikor az igazgatói feladataim miatt nem vagyok a főosztályon, az adminisztrációs munka változatlanul a régi - kiváló - minőségben folytatódjon.

• Igen, igen, megértem, hümmögött. Őrülnöm kellene, hogy a Főnök előbbre lépett, de nem tudok örülni, mert sajnálom, hogy innen elmegy, nincs állandóan velünk.

Azt hiszem azonban nem az volt a gondja, hogy én elmentem, hanem a beosztás, amiről lemaradt.

Valaki kitalálta, hogy azok, akik öt éven belül elérik a nyugdíj korhatárt, nyilatkozzanak, meddig kívánnak dolgozni és ezt a főnökük javaslatával együtt kell továbbítani. (Akkor még nem volt kötelező a korhatár elérésekor nyugdíjba vonulni.) Amikor feltettem a kérdést, mikor akar nyugdíjba menni, azonnal rávágta: Amikor a Főnök!

Akkoriban abban a hitben ringattam magam, hogy amikor a Tungsram 100 éves jubileumát fogja ünnepelni én pedig a hatvanadik évemet fogom betölteni, nem megyek nyugdíjba, hanem ráhúzok legalább 5 évet. Ezt a Klárika is tudta. Mivel ö harmincban született, vagyis hat évvel volt idősebb nálam, kicsit irreálisnak tartottam az ő álláspontját. Nem tudtam meggyőzni, hogy nem javasolhatjuk a hetvenegy éves koráig tartó munkaviszonyt. Hatvanöt év neki is jó lesz, ez is jóval túl van a nők nyugdíj korhatárán. Nem tetszett neki, de én ennek ellenére ezt küldtem tovább. Emiatt neheztelt rám másodszor.

A sors fintora, hogy mindketten jóval előbb befejeztük tungsramos pályafutásunkat.

O O O O O

Amikor a Vezérigazgató úr kinevezett és megszűnt a VTG-ben az igazgató nélküli állapot, Kissné az addigi titkárnő, azonnal kérte nyugdíjaztatását. (Évtizedek óta ismert, soha nem volt egymással bajunk, mégis lehet, hogy én voltam az oka?) Amikor átköltöztem a Gépfejlesztésből, Szakszervezet javaslatára Schäfferné, Julika ült a titkárnői székbe. Lelkes, de szertelen nő volt. Nem sokáig dolgoztunk együtt, mert jó párszor éreztem közelében a borszagot. Figyelmeztettem, hogy ez nem fog jóra vezetni, Esküdözött, hogy ö nem iszik. Az egyik nap azonban, amikor a műhelyből jöttem fel, tökrészegen tántorgott, össze-vissza handabandázott. Hívtam a Szücs elvtársat - az igazgatási osztályvezetőt - aki megszondáztatta és ennek az lett az eredménye, hogy azonnal eltanácsolták a titkárságról.

Ezzel véget ért, rövid munkakapcsolatunk.

O O O O O

Másnap már küldtek a központból egy helyes kis fiatalasszonyt, Tóthnét, az Erzsikét. Szorgalmas volt, de állandóan a telefonon lógott. (Állítólag egy pletykafészek volt.) Ez engem nem zavart, mert a levelezést rendben tartotta, amit kértem azt mindig precízen és gyorsan megoldotta. Azonban van egy vele kapcsolatos sztori.

Egy alkalommal, amikor munka után hazamentem, az üdvözlő puszi után a feleségem megjegyezte,

- De illatos vagy. Merre jártál?

- Nem jártam semerre. Legfeljebb a baba szappan illatát érezheted.

- Ez nem kifejezetten szappan illat, ez kölni még pedig az erősebb fajtából! Jegyezte meg és még hozzá tette, máskor mossak fület, ha ilyen "külön" útjaim vannak.

Másnap, ahogy a folyóson mentem a Szerelde felé, mintha a köpenyem gallérjának a jobb oldalán erős kölni illatot éreztem volna. Megálltam és kezdtem húzogatni az orrom felé és próbáltam kiszimatolni, mit is érzek. A Szerelde felől jött szembe a Pap Zoli.

• Mit csinálsz Főnök kérdezte, széles mosollyal.
• Te érzel itt valamit, nyomtam az orra alá a gallérom.
• A gallérodon semmit, de a fülednek, kölni szaga van.
• Hogy hogy a fülemnek?
• Egyértelműen a fülednek. Olyan mintha csak az kapott volna a kölniből. Nem lehet, hogy valaki megviccelt és bekente a telefonod kagylóját?
• Nem, de már tudom honnan származik ez az illat.

Nagyon sok esetben, amikor kifelé mentem az irodámból és láttam, hogy az Erzsike asztalán "friss" levelek vannak, azokat, ott mindjárt kiszignáltam, illetve ha elkészült egy kimenő levél, azt meg aláírtam. Ne várjon délutánig, amikor a postakönyvet összeállítja. Ha akkor kerestek telefonon, nem mentem vissza a szobámba, hanem az Erzsike telefonját használtam. Ő pedig igen erősen kölnizte magát.

Vele lezárult a titkárnők sora. A GE jóvoltából 1992-ben abbahagytam az igazgatósdit, újból mérnök lehettem. Ezután bárhova kerültem, egyedül dolgozhattam, nem kellett a munkámhoz titkárság, csak műszaki problémákat kellett megoldanom. Semmi személyzeti ügyek, semmi bérprobléma, semmi prémiumosztás! Azzal foglalkozhattam újból, amit tanultam, amihez - úgy ahogy – értettem.