Tolmácskodás az Izzóban

A sztori, illetve a téma Horváth Péter minapi történetének hatására merült fel emlékeimben (2025. szeptember 21.)

Eszembe jutott, hogy amikor még ifjú voltam és bohó, rengeteget tolmácskodtam az Izzóban… A cégnél természetesen ingyen (és fizetség nélkül tanítottam oroszt, majd angolt az Izzó Intenzív Nyelviskolájában is), de némi zsebpénzért otthon középiskolásokat is korrepetáltam.

Röviden a nyelvi háttérről: a villamosmérnöki diplomámat öt év tanulással Kijevben oroszul szereztem és használtam a nyelvet a számos KGST-ülésen és keleti kiküldetések során; az angolt (itthoni felsőfokú nyelvvizsga után) vezetőképzős oktatásaim közben gyakoroltam Genfben, a világelső Nemzetközi Vezetőképzőn, az Imperial College-ben Londonban, a Harvard Egyetemen és a Stanford Egyetemen az USA-ban – és használtam számtalan tárgyalás során a szakmámban; németül a Vishay Hungary ágazati vezetői (csupa németül beszélő…) kedvéért tanultam meg, bár a Vishay cégnyelve az angol volt; a horvátot meg végképp magánszorgalomból, mert ki nem állhattam volna, hogy nem tudnék a szomszédaimmal beszélgetni (meg ügyeket intézni) Opatijában. (Merthogy van ott is egy lakásom, én ott is lakom.) Ez a nyelvsorozat egyúttal a nyelvismeret sorrendje is nálam (bár az angol a szakma miatt erősebb, mint az orosz; főleg a vezetés terén). Oroszra és angolra (és vissza, meg direktben egyikről a másikra) rengeteget tolmácsoltam is; németre kevesebbet, horvátra még kevesebbet. Izzós tolmácsolásaim döntő hányada oroszról és oroszra történt. Ezek zöme szakmai tolmácsolás volt, bár tolmácsoltam magas rangú állami és politikai vezetőknek is.

Az első tolmács-eligazítást Giber Jánostól, a Félvezető Fejlesztési Főosztály akkori vezetőjétől kaptam. A leningrádi Szvetlána Egyesülés vezérigazgatója volt nálunk az izzóban (nem Filatov, hanem még az elődje: Kaminszkij) és én, a tán fél éves zöldfülű mérnökbojtár tolmácsoltam Gibernek. Kaminszkij, nyilvánvalóan számonkérő hangon kérdezte: "kitől veszik maguk a – félvezető gyártás alapanyagát – a szilicium szeleteket…?!" (Merthogy miért nem tőlük.) Lefordítottam a kérdést és Giber elkezdte a választ, körülbelül az alábbi stílusban: "A szilícium szeletek nagyon fontosak a gyártáshoz" (majd öt perc magyarázat, hogy miért fontosak.) "A szovjet szeletek kiváló minőségűek" (újabb öt perc magyarázat, hogy miért kiválóak). "Most éppen úgy adódik, hogy a szeleteket egyébként Amerikából vásároljuk". Én kivártam az "előadás" végét (a műszaki tolmács gondolatot fordít, soha nem mondatot; a műszaki szinkrontolmácsolás fából vaskarika) és miután a kérdés úgy szólt eredetileg, hogy "honnan", én lefordítottam a választ: "Amerikából". "Nem, nem!!!" -csattant fel Giber. "Fordíts le mindent, amit mondtam!!!" És igaza volt: a hosszú válasszal elaltatta a kérdezőt; elvette a számonkérés élét. Én meg egyszer s mindenkorra megtanultam: a tolmács nem a saját véleményét mondja, hanem a beszélő gondolatát – gondolatmenetét fordítja – ha lehet, még a stílusát, hangulatát is. (Az üvöltő Hitler tolmácsa is üvöltött!) Emiatt persze faramuci helyzetek is adódtak, hiszen én szakember is voltam, tehát az adott kérdésre mondjuk én tudtam a szabatos választ. Nem – ilyenkor is le kellett fordítani a kérdést (Zanati Tibornak, az akkori főosztályvezetőnek), aki megkérdezett magyarul, hogy mi a válasz; én elmondtam neki magyarul és vagy ő megismételte és én lefordítottam, vagy - Tibi rugalmas volt – azt mondta: "OK, válaszold meg nekik".

Nagyon szívesen és sokszor tolmácsoltam Molnár doktornak, a Műszaki Fejlesztési Igazgatónak. Ha a tolmács gondolatot fordít, kell, hogy legyen fordítandó eleje-vége gondolat és nem blabla; hosszú mondatok állítmány nélkül (ilyen is volt a tolmács-gyakorlatomban, de nem vele…) – nos, Molnár doktor kerek gondolatokkal, ragyogó logikával, gyönyörű magyar mondatokkal, a kérdés lényegére tapintva beszélt (nem dumált: beszélt, válaszolt); öröm volt vele dolgozni. Némileg nehezítette a dolgot, hogy egyik fülére nem hallott – ügyelnem kellett tehát, melyik oldalán állok vagy ülök. A nagyon ritka szünetek alatt (a tolmács mindig dolgozik) néha beszélgettünk is; ki is derült, hogy mindkettőnk kedvence Marcus Aurelius, a legkiemelkedőbb római filozófus-császár – bánta is a róla szóló Renan-könyvem, mert kölcsön adtam neki és sose kaptam tőle vissza… Vagy tíz-tizenöt évet kajtattam, mire antikváriumban megtaláltam és be tudtam szerezni, így "A kereszténység eredetének története" hatkötetes Renan-mű újra komplett lett. (Ennek a záró kötete Marcus Aurelius).

Tolmácsoltam Dienesnek és Horváth Pálnak is – és még rengeteg mindenkinek az Izzóban – de róluk-velük nem maradt olyan megrögzült emlékem, amit megoszthatnék. (Dienessel a helyzet komplikált volt. Neki ott volt kéznél tolmácsnak Toma Anna, ha meg kinn járt a Szovjetunióban, ott volt minden oroszul tudók gyöngye, Körösi Péter… Ha Péter beszélt oroszul, én csak álmélkodtam, ittam szavait és szorgalmasan tanultam… Péter szebben beszélt oroszul, mint akármelyik orosz. Tolmácskodásom zöme Dienessel is műszaki volt; bár nem jártam vele túl gyakran. Ha a Szvetlánában volt – titkos, zárt, katonai cég, de neki mindent, szó szerint mindent megmutattak – általában az volt a kérése, hogy "amit most nekem megmutattak, mutassák meg Balogh Bélának is." És úgy is lett; Dienes nyomán nekem is bejárásom lett a cég legeldugottabb, legtitkosabb zugába is. Büszke vagyok rá, hogy "megörököltem" a Dienes-Filatov barátságot; éltem is vele már MEV-es koromban is. A Szvetlánánál meg voltam vagy ötvenszer… Igaz, katonai titkokat sose loptam. Műszakit meg nem kellett; mert azt Filatov megosztotta velem, ingyen és bérmentve. Dienes kisugárzása…)

Érdekes tolmácsolási szituáció volt – már nem izzós koromban – amikor angolról direktben oroszra kellett tolmácsolni és viszont, a magyart kihagyva. Egyáltalán nem okozott problémát – hacsak az nem, ha közben valakihez magyarul kellett (volna) szólnom, de oroszra vagy angolra sikeredett. "Te, most milyen nyelven is mondtam neked…?" – kellett ilyenkor megkérdeznem az illetőt. És néha meg rám szóltak: "te, nekem magyarul mondd, ne angolul". Bizony, el lehetett keveredni a nyelvek között; annál is inkább, mert mindegyik, mind a három természetesen jött a számra.

Bevallom őszintén, vezetőként nagyon utáltam tolmáccsal beszélgetni, pláne tárgyalni. Ez is ösztönzött a német nyelv tanulására, bár a német tolmácsom, Brandhuber Kati egészen kiemelkedő képességű volt – de még vele is az volt a véleményem, hogy "tolmácson keresztül beszélni olyan, mint ablaküvegen keresztül csókolózni". Ugye, azt meg senki nem szereti… Őszintén hálás vagyok az Izzónak, hogy ösztönzött a nyelvtanulásra és lehetővé is tette azt. ("Hálából" tanítottam is az Izzó Intenzív Nyelviskolájában; lásd erről a 2021.12.11- i Tungsram – sztorit.)