TUNGSRAM humor

Olyan sok komoly, magvas történetet olvastam már, persze a legtöbbjében érzékelhető a humor is, ami azt hiszem elengedhetetlen volt és lesz is minden alkotó közösségben, mert néha az is előreviszi a dolgokat, emellett fontos hatással van a csapat életére is.

Meg hát különben is akkor jó egy munkahely, ha az ember jól érzi magát benne.

Talán kicsit laza lesz a következő írásom, de gondoltam megosztok hármat abból a rengeteg jó poénból, ami elhangzott a gyárban különböző szituációkban.

------

Szokásos esős őszi hétköznap, munka hegyek, azt veszem észre, hogy már öreg este van és mivel akkor éppen tömegközlekedéssel voltam, megdöbbenve jöttem rá, hogy elment az utolsó buszom.

Kanizsa kisváros itt nem mennek a buszok folyamatosan, ha lekésted a fél hetest akkor csak a fél tizenegyes maradt.

A mellettem lévő irodában dolgozott a kolléganőm, tudtam, hogy kocsival van, beállítottam hozzá.

• Andrea, hazaviszel?

Felnéz a papírjaiból értetlenkedve és azt mondja:

• És mit csináljak veled otthon?

------

Éppen forrasztóón hiány van a gyárban, késik a rendelés, nagyon ki kell centizni a gyártást, hogy meddig tudnak a sorok elmenni, kit kell majd hazaküldeni, mi lesz az éjszakai műszakkal, stb…

A délutános műszak elején megyek végig a sorokon felmérni mi az ellátottsági helyzet és odaérek az egyik sorhoz ahol a kiváló első fázisos műszerész Tóth Péter (Mambó) dolgozott.

A sor éppen állt, a hátsó fázisos műszerész benne volt a gépben kötésig….

Kérdem:

• Péter mennyi forrasztóón kell nektek estig, a műszak végéig?

Hátranéz a hátsós műszerész kolléga felé és jó hangosan, hogy ő is hallja azt mondja:

• Ahogy elnézem nekünk elég lesz egy méter!

…….

Szíriába adott el a Tungsram gépsorokat a 80-as években és jöttek Kanizsára szír emberek betanulni. Jutott egy fiatalember a TMK-ba is, talán Ahmed volt a neve, ha jól emlékszem.

Nem tudott senki semmilyen idegen nyelvet, így csak a mutogatás volt a kommunikációs eszköz.

Ott dolgozott Nagy Jani bácsi az öreg lakatos, aki mi tagadás nagyon szerette az italt. Volt is mindig nála valami szer, emlékszem nagyon kreatív volt, hogy hogyan rejtse el, nehogy észrevegyem, mert akkor el szoktam tőle venni és a műszak végén adtam csak vissza.

Persze a szír-magyar barátság jegyében az öreg meginvitálta Ahmedet egy snapszra a műhelyben.

• Gyere Ahmed, igyál egyet – mutatta a nemzetközi kézmozdulatot.

Ahmed válaszolt valamit, felfelé mutogatott, amiből csak azt lehetett érteni, hogy Allah tiltja és látja, tehát nem lehet…

Jani bácsi gyorsan kapcsolt, felhúzta az esernyőjét és intett Ahmednek:

• Gyere, állj alá Te is, itt majd nem látja Allah!

Persze mindenki dőlt a röhögéstől…