Tungsramosként a londoni Imperial College-ban

Mint azt már egy másik történetben elmondtam, a Tungsram kiemelkedő módon gondozta a felvett szakemberek tudását. Különösen igaz volt ez a fejlesztéseken dolgozókkal kapcsolatban; ott szinte elvárás volt, hogy a mérnök (vagy technikus) folyamatosan képezze magát. Cégen belül is - például az Izzónak egészen kiemelkedő színvonalú műszaki könyvtára volt - de cégen kívül is. Ez az állapot ideálisan találkozott az én szándékaimmal.

A Kijevi Műszaki Egyetemen, a KPI-n végeztem kitüntetéses diplomával. (És emiatt kezdtem havi 1600 forint kezdő fizetéssel az Izzóban, a szokásos 1300 helyett.) A kitűnő egyetemi eredmény következtében a KPI rektora egyedi döntést hozott, miszerint az előírt kétéves gyakorlati időtől eltekintenek, maradhatok az egyetemen, azonnal elkezdhetem az aspirantúrát és megírhatom a kandidátusi disszertációmat. Ehhez azonban a KGM (akinek az állami ösztöndíjasa voltam) nem járult hozzá, így 1967 őszén munkába álltam az Izzó Félvezető Fejlesztésén, mint fejlesztő mérnök.

Az egyetemen megszokott "tanulási mániám" természetesen továbbra is megmaradt. Ez ideálisan találkozott a Tungsram tehetséggondozási programjával: elő nem tudom számlálni, hogy hány mérnök-továbbképző tanfolyamot végeztem (munkaidő-kedvezménnyel, ingyen) a Műszaki Egyetemen. Ezeket az Izzó mind, kivétel nélkül támogatta, sőt fontosnak is tartotta. Bekapcsolódtam a "Kiváló Ifjú Mérnök" mozgalomba (ez is a Tungsram tehetség-gondozó aktivitásának része volt) és négy év alatt, minden évben nyerve eljutottam a "Bronzfokozatú Kiváló Ifjú Mérnök" fokozatig. (Nejem - szintén a Félvezető Fejlesztés fejlesztő mérnökeként - jelentősen lepipált: ő egészen a végső lehetséges csúcsig, az "aranykoszorús"-ig vitte.)

A Tungsram adott arra, hogy szakemberei publikálják az elért eredményeiket: a nagyon jó hírű és nagy hagyományú "Tungsram Technische Mitteilungen"-ben (TTM) a legjobb eredményeket idegen nyelven publikálták. A TTM eljutott gyakorlatilag minden nagy európai műszaki könyvtárba. Öt vagy hat cikket publikáltam benne. De az Izzó azt is segítette (időkedvezménnyel és pénzzel), hogy minden lehetséges hazai vagy külföldi tudományos tanácskozásra eljussunk. (Ez utóbbi azért főleg a szocialista országokban rendezett tudományos fórumokra korlátozódott.)

A mikroelektronikában abszolút kézenfekvő volt, hogy igazi szakmai előmenetelt nyugaton lehet elérni, a hazai és az élenjáró mikroelektronika között addigra már széles szakadék tátongott. Hosszas előkészítő munka után ezért megpályáztam egy tízhónapos ENSZ iparfejlesztési (UNIDO) ösztöndíjat az USÁ-ba. A pályázatot az Izzó - híven a szakképzési és továbbképzési elveihez - támogatta. Ugyan már nem dühöngött a hidegháború, de azért az teljesen kézenfekvő volt, hogy a Varsói Szerződés alhadnagyát nem engedik be nagy félvezetős cégek fejlesztő szervezetébe - de ezt a cégek maguk se nagyon támogatták volna. Emiatt egyetemi tanszékek jöhettek szóba - de azért az se semmi, hiszen ezek a tanszékek a mikroelektronika legújabb vívmányaival és kérdéseivel foglalkoztak.

A pályázatot hosszú előkészítő munka előzte meg. Meg kellett találni azt a kutatási témát, amin tudok dolgozni a szakmai múltam miatt, hasznos itthon az Izzónak és elfogadható a kiszemelt amerikai egyetemi tanszéknek is. Ezt (a Tungsram műszaki könyvtárában lefolytatott!!) részletes irodalomkutatás és hosszas levelezés előzte meg, aminek eredményeképpen két amerikai egyetemről is írásos fogadókészséget kaptam. Ez nagyon nagy szó volt, mert ennek alapján jobb eséllyel lehetett pályázni. A témát jóváhagyta az Izzó, a magyar tudományos hatóságok és az UNIDO is. A pályázat elment és az óra elkezdett ketyegni. És ketyegett és ketyegett. Majd öt évig; addig semmi visszajelzés...

Már szinte le is mondtam az amerikai útról, amikor értesítés jött: mehetek - de nem az USÁ-ba, hanem Angliába és nem tíz hónapra, hanem ötre... A fogadó intézmény a londoni Imperial College volt. (Később hivatalosan megkaptam az ösztöndíj teljes dokumentációját. Eszerint az amerikai fél fogadó-kész volt - ahogy írásba is adta - de személyesen a külügyminiszter, Cyrus Vance (aki visszahozta Szent István koronáját) "ereszkedett le hozzám" és tiltotta meg a Varsói Szerződés alhadnagyának amerikai tanulmányútját. Sehová Amerikában... Akkor az UNIDO áttette az egész ügyet Kanadába. Hosszú eljárás - itt már fogadókészségem se volt - és a vége: külügyminiszteri elutasítás... Ekkor az UNIDO az egész ügyet áttette Angliába és onnan végre megjött a fogadókészség - de az eltelt öt év alatt az ösztöndíj időtartama a felére olvadt. (Ezt aztán vissza lehetett kérvényezni és hozzá is járultak.) A Tungsram fejlesztő mérnöke megjelenhetett az Imperial College Híradástechnikai Tanszékén...

Az Imperial College az angol kormány és a Brit Nemzetközösség mintaegyeteme volt és az ma is; maga az anyakirálynő volt akkoriban az ICST kancellárja. (ICST = Imperial College of Science and Technology - vagyis tudományegyetem és műszaki egyetem is volt. Nem sokkal később már azt is hozzátették: "...and Medicine" - vagyis orvostudományi karral is bővült a képzés.) Az Imperial College ma is a világ egyik legelismertebb egyeteme (kilencedik a világ-rangsorban); vagy tízszeres a túljelentkezés; külföldi diákjai 90 országból érkeznek és a tanulói létszám 58%-át adják; oktatói karából 14 tudós kapott Nobel díjat - köztük az én tanszékem professzora, a magyar származású Gábor Dénes, a holográfia feltalálója. Az egyetemi minőségi mutatók tekintetében rendszeresen megelőzi Oxfordot is, Cambridge-t is.

Az ösztöndíj fantasztikus lehetőséget teremtett: addigra már doktoráltam és fejlesztésvezető-helyettesként dolgoztam, így a szivacsként felszívott információ már nemcsak a félvezetők legújabb kutatási területeit, hanem a vezetés módszereit is tartalmazta. A "poszt-doktori" kutatás az egyetem tanszékén zajlott, de lehetőség nyílott más egyetemek tanszékein folyó kutatások áttekintésére és szakmai tanulmányutak végzésére is. Végül is eljutottam nagy cégekhez is, beleértve az összes szóba jöhető angol (brit) mikroelektronikai céget. Az itt szerzett tapasztalatok közvetlenül használhatónak bizonyultak az Izzóban is - ezzel "háláltam meg" a Tungsram támogatását, ami nélkül erre a tanulmányútra nem kerülhetett volna sor. És buzgón terjesztettem a Tungsram jó hírét - bár be kell vallani, hogy az Izzót, mint fényforrásos céget ismerték és nem, mint félvezetőst - ha magyarként egyáltalán ismerték. Tipikus reakció volt ugyanis: "Tungsram..?

Hát persze, hallottam róla, ismerem. De hát az magyar...?!" Bizony, mikroelektronikában nem sok minden új volt, amiről be tudtam nekik izzósként számolni (bár azért nagyon összeszedtem, hogy mivel tudnék, legalább egy kicsit, dicsekedni) - az ismeretanyaguk és ezért a kérdéseik zöme is inkább a fényforrások és a világítástechnika körül forgott... A tanszéken persze azért több volt a mikroelektronikai ismeret Magyarországról -bár értelemszerűen inkább a partner BME-n folyó képzési-kutatási tevékenységről, semmint az ipari eredményekről.

Minden esetre, a Londonban tanultakat kitűnően tudtam hasznosítani az Izzóban - és nemcsak a Félvezető Fejlesztésen, hanem később a Fényforrás Fejlesztésen, majd a Kutatóban is. Kifejezetten tanulságos, hasznos és hasznosítható volt például azt tanulmányozni (és eltanulni), hogy hogyan szervezi és irányítja az Imperial College a tanszéken folyó kutatási munkát, illetve az ipari kapcsolatait a kutatás-fejlesztés területén - ezt aztán itthon is hasznosíthattam, persze fordítva, az ipar szemszögéből. - És végül is be kellett látnom, hogy az Imperial College és a tanszékén folyó munka legalább olyan színvonalú volt - ha nem magasabb - mint az eredetileg megcélzott amerikai egyetemen folyó tevékenység.

És ma is hálás vagyok az Izzónak, hogy ezt a tanulmányutat számomra lehetővé tette - máig érzem szemléletformáló hatását. A megtapasztaltakat - persze éppen nem a mikroelektronika elmélete terén - nagyon jól lehetett hasznosítani azóta is.