Umany

2023.április 28. A reggeli hírekben egy ismerős városnév: Umany. Éjjel egy orosz stratégiai bombázó rakétát lőtt ki a Kaszpi-tenger felett. A cél Ukrajna volt. Ukrán területen ukrán célpont. A rakéta egy kilenc emeletes umanyi lakóépületbe csapódott. 23 felnőtt és 6 gyermek halt szörnyet. Álmukban. Három kislány és három kisfiú. Fejveszetten szaladgáló emberek az éjszakai hidegben. Sírás, remegés, jajveszékelés. Romok, por.

Eszembe jutott, hogy én jártam ebben a városban. Mégpedig hivatalos úton.

A múlt század nyolcvanas éveinek első felében vetett arra a sors, fiatal műszaki kooperátorként, aki a színháztechnikáért volt felelős a Fényrendszer Irodán. Főnökeim Horváth Péter és Horváth József voltak. Az első vérprofi kereskedősége és nagystílű örök aranyifjúsága, a második ambiciózus szakmaisága emlékezetes számomra.

A Konverta gyár gyártott színházi világítás vezérlő pultokat, amibe később a központi elektronikai fejlesztés is beszállt (az ő fényvezérlő pultjuk került később a Kijevi Operaházba). A színházi fényvezérléseket vásárolta a Szovjetunió is. Sok szovjet színházban volt alkalmam járni ezekkel a pultokkal, részt vettem telepítéseken is, így én képviseltem a Tungsramot a KGST színháztechnikái fórumán. A fórum az ukrajnai Umanyban került megrendezésre. Volt ott egy színházi lámpatest gyár, amely otthont adott a rendezvénynek. Úgy jutottam oda, hogy elrepültem Kijevbe, ahonnan a konferencia többi résztvevőjével együtt autóbusszal tettük meg a kb. 200 kilométert déli irányban.

Megtekintettük a gyártást. Kora tavasz volt, hidegecske. A gyárcsarnok betonelem falának illesztékein keresztül befújt a szél, az üzemben hópehelyhek szállingóztak, a plakátok a falakon illegtek-billegtek. Később egyszer meglátogatott bennünket az umanyi gyárigazgató Budapesten. A Konvertában tett látogatása után kifogásolta, hogy a gyártermek falain nincsenek dolgozókat buzdító jelszavak!

Egy-két pufajkás umanyi munkás szaggatott mozdulatai arra utaltak, hogy nem teljesen józanok. Ez nem volt újdonság, hiszen aki ismerte a Szovjetuniót, tudta, hogy a munkások nagy része alkoholizál. A vodka volt az a közös nevező az országban, ami mindent helyre tett, ami elviselhetővé tette a mindennapokat. Már reggel benyomtak egy-két felest, a munkaidő végén pedig, amikor kirajzottak a gyárkapun, első útjuk egy bisztró vagy söröző volt, ahol a korsó sörbe vodkát öntöttek, mivel a sör hatását kevesellték. "A sör vodka nélkül csak pénzkidobás" - mondja az orosz.

A konferencia két napos volt. Miután kiderült, hogy a záródokumentumot már jóval korábban megírták, mellékelve hozzá a gyártók korábban megküldött szórólapjait, senki sem próbált megvitatni semmit: gyorsan aláírtuk az optimista szöveget, és kezdetét vehette az eszem-iszom, dínom-dánom, amit viccmesélés, óriási röhögések kísértek. Folyt a szesz, hozták elő a legfinomabb előételeket, az ukrán borscs-levest, haltálakat, nagy darab húsokat. Mindezekben egyáltalán nem dúskálhatott annak idején egy umanyi polgár. A finomabbnál finomabb fogások elsősorban a külföldiek jóllakatását szolgálták. A jelenlévő szovjet minisztériumi emberek két röhögés közt széles mosollyal biztosítottak bennünket arról, hogy a hatalmas Szovjetunió összes színháza és koncertterme csak arra vár, hogy szállítsunk neki (ami engem, kezdőt, meglehetősen fellelkesített).

A valóság azonban az volt, hogy az igazán jelentős színházak, operaházak, koncerttermek (Bolsoj, stb.) nyugati – finn, angol, osztrák - berendezéseket vásároltak, mert ők megtehették, a többiek pedig szocialista – magyar, cseh, kelet-német – termékeket kaptak, ameddig az orosz költségvetés takarója ért – ami pedig azidőtájt már igencsak rövid volt. Már a hetvenes évek elején-közepén kiderült – szigorúan titokban tartották – hogy a szovjet költségvetés az őrült fegyverkezés és a pocsékul működő tervgazdálkodás miatt nagy hiányokat mutat. Az általános áruhiány körülményei között az országot a propaganda, a határőrség és a titkosszolgálat segítségével tartotta egyben az állampárt. Valóban nagy igény mutatkozott a magyar termékekre, annak kielégítése azonban csak kis mértékben volt lehetséges. És az orosz gyárak? Orosz világítás vezérlés? Orosz színházi fényvetők? Mivel szigorúan központi irányítású volt minden, s a színházak a szovjet gazdaság feladatai szempontjából jelentéktelenek voltak, semmit sem finanszíroztak rendesen, ami ebbe a témakörbe tartozott. A szovjet színháztechnikai tervezőintézet dolgozói nevetségesen kis fizetésekből éltek: eljátszotta az állam, hogy fizet nekik, azok meg eljátszották, hogy bejárnak a munkahelyükre és dolgoznak. Évekig fejlesztettek valamit, ami elavult, amikorra megszületett. A színházakon kívül senkinek sem kellett a modern, az új. Csak baj volt vele. Amelyik színház rendes berendezést szeretett volna, annak el kellett valahogy intéznie, hogy külföldit kapjon.

A találkozó másnapján megmutatták nekünk a város nevezetességét, a "Szofijevka" parkot, amely a XVIII. század végén - XIX. század elején építtetett Umany város akkori gazdája, egy lengyel mágnás ajándékba a feleségének. A romantika korának regényes színtere, patakocskákkal, lugasokkal, tea-pavilonokkal, girbegurba ösvényekkel, vízesésekkel.

Nem beszéltek ugyanakkor a város másik nevezetességéről: a haszidokról. A zsidók a második világháború előtt a város többségét adták. Ott élt a mindössze 39 éves korában elhunyt híres Nachman rabbi (1772-1811) is, aki a haszidok hite szerint eljár az Örökkévalónál azokért, akik felkeresik sirját. Manapság (de legalábbis az orosz-ukrán háború előtt) az év minden szakában, de főleg zsidó újévkor több tízezer haszid kereste fel Umany városát, valóságos aranyesőt zúdítva a helyiekre, akik szállást és egyéb szolgáltatásokat nyújtanak nekik. Természetesen a szovjet időkben ezt a kérdést szőnyeg alá söpörték, mintha nem is létezett volna.

A konferencia első napján kezdődött "dajdaj" sehogyan sem akart véget érni. Az egybegyűltek ittak a vacsoránál, ittak a parkban és ittak hazafelé a buszon is, sőt a részegeskedés olyannyira elfajult, hogy a szeszgőzben a magából kivetkőzött társaság felgyújtotta a buszt. Meg kellett várni, míg eloltják a tüzet, s azután indulhattunk tovább.

Ennek a találkozónak volt köszönhető ugyanakkor, hogy a fórumon megismerkedhettem a Kijevi Operaház és a 4000 főt befogadó kijevi "Oktyabrszkij" koncertterem igazgatóival. Mindkét intézményben felújítást terveztek, amelyek kapcsán hamarosan TUNGSRAM fényvezérlő pultokat állítottunk üzembe náluk.

A színházi fényvezérlésnek három apostola volt akkor a Tungsramban: Tótfalusi Miklós, Pintér József és Márté Sándor (Szasa).

Mindennek immár kb. negyven éve.