Utószezon

Volt egy fényes korszaka a Tungsram OB I-es férfi kosárlabda csapatának. A nyolcvanas évek második felében és a kilencvenes évek elején minden évben a bajnoki cím esélyese volt és jó néhányszor bajnokságot is nyert. Ebben az időben a hazai mérkőzéseken nem lehetett beférni a Megyeri úti csarnokba, a szurkolók egymás hegyén-hátán élvezték a többnyire 100 pont fölött végződő meccseket.

A beavatottak igénybe vették a karzatot is, ahonnan tán még jobban lehetett követni a játékot. Én mindig a karzatról figyeltem a meccset. Ott fent néhányszor üdvözölhettem a szurkolók között feltűnő Dienes Bélát is, a nyugdíjas Vezért.

Kucsera József környékezett meg, hogy legyek a férfi kosár-csapat támogatója. Örömmel beszálltam. A GE érkezése után rövidesen világossá vált, a minőségi sport pénzelése nem esik egybe a GE policy-val. Várható volt az első osztályú Tungsram csapatok pénzügyi támogatásának befagyasztása. Ezt nem akartuk bevárni. Kíváló csapatunk megmentése érdekében sikerült a szakosztályt átadni-átjátszani a Honvédnak - sőt első évekre kettős névhasználatban egyeztünk meg, tehát a nevet is tovább őriztük (Tungsram-Honvéd SE).

Ezután viszont már a Tüzér utcai Honvéd csarnokban szerepelt a csapat. Kucsera Jóska előzékenyen ellátott bérlettel és nem feledkeztünk meg a kosárlabdát élvező Vezérről sem, aki örömmel ült be a Tungsram-Honvéd törzsszurkolók közé. Nem mulasztott el egyetlen hazai mérkőzést sem. Szurkolás előtt, közben és után pedig veséztük a GE akvizíció okait, reményeit, eredményeit. Minden részlet érdekelte. Évekig jártunk a Tüzér utcai csarnokba, szakértői lettünk a kosárlabdának.

A vállalatnál közben nagy dolgok történtek, a GE-s beruházások eredményeképp a vidéki gyárakra alig lehetett ráismerni. Beszéltem ezekről Dienes Bélának, hitetlenkedve hallgatta. A vezető, aki évtizedeket töltött a vállalat élén, tudni akarta mi történik, de szenvedett attól, hogy mindez már tőle független. Már nem az ő feladata, nem az ő felelőssége. Az ő főszezonja elmúlt, letelt.

A volt Tungsram gyárakra mégis állandóan visszatértünk, nehezen tudta a hallottakat maga elé képzelni. Gondoltam egyet és 2000-ben megszerveztem egy látogatás sorozatot a vidéki gyárakba. A gyárigazgatók örömmel és szívesen fogadták a Vezért és Dienes is megnyugodva észlelte az addig minden helyszínen nyilvánvaló fejlődést. A személyes tapasztalatok nagyban hozzájárultak, hogy a továbbiakban differenciáltabban viszonyult az akvizíció témájához.

Észrevehető volt, hogy Dienes körül megritkult a levegő. Régi munkatársai közül a legtöbben eltűntek, kevesen tartották vele a kapcsolatot. Persze eltelt csaknem húsz év távozása óta! Viszont az ő érdeklődése, lelki vonzódása a vállalat iránt az idővel sem csökkent.

Úgy gondoltuk, valahogy intézményesíteni kell az információk eljuttatását - és kell egy fórum, ahol szabadon lehet véleményezni a történéseket, emlékezni a régi szép időkre, nosztalgiázni...

Így jött létre 2001-ben a tréfásan Tungsram Fan-Klub-nak becézett formáció a Vezér körül, a Vezér számára. Négy-hat hetente közös ebéd ürügyén jöttünk össze. A beszélgetések néhány témakörre szorítkoztak, a résztvevők vonzalmai és problémái alapján. A fő téma mindíg a Tungsram volt - emellett alig maradt idő a napi politikát és az egészségi problémákat érinteni.

A Vezér határozottan élvezte az összejöveteleket és mindig aktívan részt vett az eszmecserékben. Mindnyájan egyfajta ünnepnek éltük meg a találkozásokat. Gondoskodtunk Dienes szállításáról és az érdekesség kedvéért változtattuk a helyszíneket is.

Ez a klub-élet folytatódott Dienes Béla haláláig. Utolsó találkozónk egy héttel a halálhíre előtt esett - amikor látva állapotát, azzal váltunk el az Új Siposnál, most voltunk utoljára együtt a Vezérrel... Úgy éreztük, valamelyest hozzájárultunk az utószezon tartalmassá tételéhez

(Megjegyzés: Yehuda Berkovits-ot sokan nem ismerhetik. Ő is tungsramos volt. Izraeli kizárólagos képviselőnk, az Orion Trading cég előbb résztulajdonosa, majd tulajdonosa, aki nyugdíjba vonuláskor Budapesten telepedett le. Tökéletesen beszélt magyarul.)