Veszélyes üzemek

Valaha régen, amikor még volt magyar légitársaság, a keleti desztinációk felé utazva az volt a rend, hogy Athénba vagy Beirutba repültünk Malévvel, s ott szálltunk át az Ázsiába, Távol-Keletre szállító gépekre.

Beirut a Közel-Kelet Párizsa volt a libanoni polgárháború előtt. Mindig örültünk, ha ott kellett átszállni, mert még a néhány órás szabadidőt is élveztük a városban - hát még, ha egy éjszaka is adatott a Hotel Bedford-ban.

Hetvenes évek első fele. Nyüzsgő élet a belvárosban, csillogó üzletek, tele nálunk nem kapható árukkal, hangulatos utcák, szemet gyönyörködtető épületek, nemzetközi bankok és szállodák, filléres iránytaxik - és a tengerpart!

Tulajdonképpen Beirutban búcsúztunk Európától. Egyik alkalommal libanoni képviselőnk, a titokzatos Masri úr jóvoltából eljutottunk a Casino du Liban-ba is. Valamiért protekciós volt, így beülhettünk az esti show-műsort megnézni, majd a játékterem fapados részén kipróbálhattuk szerencsénket a félkarú rablókkal. Én rövid időn belül elvesztettem a rászánt 10 dollárt, de Végh Sanyi belelendült, miután nyert vagy 50 dollárt. Sanyi úgy gondolta, felfedezte a biztos módszert a további nyeréshez és nem hagyta abba, hiába győzködtem. A nyeremény persze pár perc alatt elpárolgott.

Az egyik egyéjszakás ottlétet üzletileg is ki akartuk használni. Működött Beirut külvárosában egy kis fényforrásgyár, az egyetlen Közel-Keleten, ha Egyiptomot nem számítjuk oda. A cég neve a tulajdonos család után Gédéon SA volt. A látogatás idején az alkatrész exportért lévén felelős, tisztázni akartam, milyen alkatrész üzletet tudnánk velük összehozni.

A céget a hatvanas éveiben járó idősebb Gédéon igazgatta, de fia is felelősen vette ki részét az üzlet irányításából. Ők ketten fogadtak. Látogatásunknak nem volt előzménye, ezért felvezettem jövetelünk célját, hangsúlyozva, hogy mivel a környéken senkitől nem rendelhetnek alkatrészeket, az európai szállítókkal versenyképesek lehetünk.

Sajnos nem tudtam befejezni. Gédéon úr kitört és egy indulatos, fulladásokkal tarkított vádbeszédet tartott, melyben a Tungsramot a Libanonba szállított lámpák miatt orgyilkosnak, patás ördögnek és hasonlóknak festette le, akinek semmi más célja nincs, mint a Gédéon cég tönkretétele.

Erre nem számítottunk. Talán épp akkor tudta meg, hogy egy vevője átállt a Tungsramhoz, - vagy tán csökkent piaci részesedésük, ki tudja mi volt a felfokozott idegállapot háttere? A látogatás nem volt sikeres. Sietősen távoztunk.

Másnap délelőtt a reptérre indulás előtt pár perccel megjelent az ifjú Gédéon, hogy elnézést kérjen az előző napon történtekért és édesapja egészségi állapotával magyarázza felindulását. Természetesen elfogadtuk a magyarázatot. Búcsúzáskor engesztelésül ajándékcsomagot adott át. Kézzel hímzett, keleties asztalterítő volt.

Később tényleg kaptunk kisebb rendeléseket a Gédéon-tól. Aztán pár év múlva értesültünk, hogy az apa szívbetegségben elhunyt. A gyár tovább működött még néhány évig. A közelében palesztín menekülttábort rendeztek be a negyedik arab-izraeli háború után, ahol palesztín fegyveresek is meghúzták magukat. Egy palesztínok elleni légitámadás nemcsak a menekülttábort sújtotta, a Gédéon gyár is találatokat kapott. Ez lett a Gédéon SA tragikus vége.

A terítő még mindíg megvan. Sohase használtuk. De minden rendrakás során a kezembe kerül és olyankor szomorúan gondolok vissza a libanoni és Közel-Kelet-i leszámolásokról mit sem tehető, csak a lámpagyártásra koncentráló Gédéonokra.

Szomorú utóirat

A libanoni polgárháború (1975-1990) őrületéből sok tehetős libanoni elmenekült. Párizsban, a Champs-Elysée-n nézelődve már a hetvenes évektől találkozott az ember az ott sétáló népes arab családokkal, akik jellemzően Libanonból települtek át.

De megjelentek Afrikában is. Ghana-ban a Libanonból érkezett Fattal család volt a vevőnk egy normállámpa gyárra, majd fénycsőgyártásra. Szimpatikus, összetartó, korrekt család volt. A fénycsőgyártás megvalósítására már nem volt idejük. Egyszerűen eltűntek. A gyanú szerint ghanai belpolitikai felfordulásban vesztették életüket.

A ghanai normállámpagyártás szerelő csapata Bártfai Barnabás vezetésével.

Egy másik írásban (Az egyenes út nem mindig vezet célhoz) elmondtam a zairei normállámpa gyár (Lengsram) történetét. A Libanonból érkezett Abu Arraj Joseph a helyi potentát Lengelo-val szövetkezve kereskedett, indított lámpagyártást Tungsram berendezéssel. Megbízható üzletember volt, vásárolta a kiegészítő Tungsram választékot is. A GE érkeztével is folytatta.Sikerült őt Pierre Roulin-nek, a területi GE

eladónak átadni, aki nagyon elégedett volt az együttműködésükkel. Egész addig, amíg Joseph váratlanul és nyomtalanul eltűnt. A kutatás sikertelen volt utána - nyoma veszett. Nincs kétely, hogy őt is kiiktatták valahol, valakik. (Zaire-ban, vagy leánynevén Belga-Kongóban esett meg Lumumba kivégzése és uralkodott hosszú ideig és ezekben az években is a nemzetkozileg "jóhírű" Mobutu!)