Vidám percek 1.

Öt - hat évtizeddel ezelőtt, (de régen volt!) amikor még a munkahelyeken, baráti hangulat uralkodott, a Gépszerkesztésben a komoly tervező munka mellett, egy-két alkalommal, "másra" is jutott idő. Ezek a "mások", azonban soha nem mentek a munka rovására, jót kacagtunk egymáson és utána folytatódhatott a meló. A "főszereplők", az első természetes reagálásuk után, együtt nevettek a többiekkel, soha senki sem sértődött meg.

Sok év telt el azóta, sok móka már a feledés homályába merült. Egy pár azonban olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy amikor eszembe jutnak, most is tisztán magam előtt látom a történést és a szereplőket, akik közül sokan - sajnos - már nincsenek közöttünk.

A lottó nyeremény

A csoportunkat - tatarozás miatt - ideiglenesen, egy pár hónapra a Szerszámszerkesztők szobájába költöztették. Bár munkánk jellege lényegesen eltérő volt, azért jól megvoltunk egymással. Abban az időben csak az ötös lottó létezett. Kézzel kellett kitölteni a három részből álló szelvényt. Kettőt fel kellett adni, a harmadik - az ellenőrző szelvényrész - nálunk maradt. A sorsolást minden pénteken 10 órakor tartották és a rádióban a Hírek után bemondták a nyerő számokat.

Mi - a Programirodában dolgozó Molnár Terivel - közösen játszottunk egy szelvénnyel és állandó számokkal. A nálunk maradó szelvényrészt az íróasztalom fiókjában tartottam. Minden nap 10 órakor a MEO-ba mentem, és képviseltem a Gépszerkesztést a selejtanalitikán.

Ennyit az előzményről.

Egyszer - szándékosan - nem töltöttem ki a nálunk maradó szelvényrészt, mondván, valamire jó lesz és ha esetleg nyerünk, ráérek akkor beikszelni a számainkat. A MEO-ban, a tízórás Hírek után egy táblára felírták a nyerő számokat. Szokott formánkat hoztuk, egy számot sem találtunk el. A Szerszámszerkesztésbe visszatérve, üres szoba fogadott. Gondoltam, felkavarom az állóvizet. Elővettem a kitöltetlen szelvényrészt, négy nyerőszámot beikszeltem, majd visszatettem a fiókba és átmentem a Gépszerkesztésbe.

Amikor - egy félóra múlva - visszamentem a helyemre, már "teltház" volt és a Szűcsné (A Szerszámszerkesztésben rajzoló és alapszervi párttitkár volt, valamint minden lében, kanál) azzal fogadott:

• Megvannak a lottószámok.

Majd kéretlenül odaállt az asztalom mellé és sorolni kezdte a nyerőszámokat.

• Na, ne ugrasson! Biztos megnézte a fiókomban.
• Nem. Dehogy. Miért?
• Azért, mert ha igaz lenne, amit mond, hármasunk volna.
• Mutassa!

Mondta izgatottan, és ahogy vettem elő a fiókból, egyből kapta ki a kezemből.

• Ez négyes! Ez négyes! Ugrált mintha ő nyert volna.

Perceken belül elterjedt, hogy a Molnár Terinek meg a Horváthnak négy találata van a lottón. Hiába mondtuk, hogy ez csak vicc volt. Az Istennek sem akarták elhinni. Másnap már tudtuk, hogy a "nyereményünk" százhetvenvalahány ezer forint. Terit, a Viola elvtárs, a gyár igazgatója lehívta, hogy gratuláljon. Szegény alig bírta meggyőzni az igazgató elvtársat, hogy ez csak vicc volt.

Még pár nap múlva is téma volt. Sokan voltak, akik jót nevettek - ha szóba került - hogy milyen izgalomba hoztuk a gyárat, a Szücsnét azonban nem tudtam leállítani.

• Saját szememmel láttam. Mondogatta.

Hiába magyaráztam, hogy amit látott azt én a húzás után, a nyerőszámok ismeretében jelöltem be. Végül eszembe jutott a megoldás.

• Látom kedves Szücsné nem hisz nekem. Tudja mit, itt van, a magáé. Váltsa ki.

A négyjegyű szögfüggvény táblázat

A technikumban matematika órán használtuk a négyjegyű szögfüggvény táblázatot. Az érettségire készülve - mivel bevihettük az írásbelire - a szürke borító üres, belső lapjára, szép apró betűkkel beírtam a műszaki tantárgyak lényeges képleteit. Amikor már dolgoztam, kibővítettem azokkal az összefüggésekkel, melyekre a munkám során szükség volt. Ez lett az én kisokosom.

Ki nem adtam a kezemből. Ha valakinek kellett belőle valami, inkább én kikerestem. Ezt megszokták és tudomásul vették a kollégáim, úgy, hogy már nem kellett a fiókban dugdosni, ha kint hagytam, akkor sem nyúlt hozzá senki.

Egy alkalommal, amikor a műhelyből jöttem fel, látom, hogy a mellettem lévő táblán dolgozó Székelyné Hédi meg a Koltai Babszi, nagyon "tevékenykednek" az íróasztalukon. Jobban odanézve látom, hogy a négyjegyű szögfüggvény táblázat, kitépett, összegyűrt és égésfoltos lapjait próbálják kisimítani. Azt hittem, megüt a guta.

• Mit csináltok, szerencsétlenek? (Tört ki belőlem s rémület.)
• A tüzes rezsó felborult, hirtelen nem volt más, amivel megfogjuk, csak ez, az asztalodon. De majd szépen rendbe hozzuk.
• Hozzátok ám a ......! Nem gondolva a jómodorra, mondtam a magamét és téptem ki a kezükből a teljesen tönkretett lapokat.
• Állj már le. Próbáltak lecsillapítani. Ez nem a tiéd. A tiéd ott van az asztalodon.

Tényleg, ott volt a helyén sértetlenül. Teljesen összezavarodtam. Akkor ez mi? Néztem bambán a szakadt, gyűrött és helyenként égésfoltos lapokat.

• Ülj már le és nyugodj meg. Próbáltunk megviccelni, de úgy látszik ez ma nem megy. Mondták egymás szavába vágva.
• De ezek a lapok a négyjegyűből valók.
• Igen, de nem a tiédből.
• Másnak ilyen nincs! Honnan vettétek?
• Az igaz, hogy a gyárban nincs, de a Gaál Ottónak volt otthon!

Az Édesanyja hozott neki egy kis hazait és a tojásokat ezekbe csomagolta. Ottó már kimérgelődte magát. Megláttuk nála és jött az ötlet, ami nálad kiverte a biztosítékot. De most már tudjuk, veled nem lehet viccelni.

• Azért belátjátok, hogy mellbevágó vicc volt?
• Belátjuk, de te is lásd be - már megbocsájts - a reagálásod kicsit hülyére sikerült. A szitok özönről nem is beszélve.
• Megéritek a pénzeteket! Nincs mit megbocsátani. Kicsit erős volt, de nagyon jól sikerült.

A rémület, amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan elmúlt és már én is derültem, hogy agyvérzés közeli helyzetbe kerültem, egy vacak papír miatt.

folytatása következik...