Design week
A Hidvégi Mária meghívott néhányunkat, hogy vegyünk részt ezen az eseményen, mert szeretnék hallani a véleményünket a terület és az épületek hasznosításával kapcsolatos elképzelésekről.
Két építész doktorandusz kapott lehetőséget, hogy kidolgozzanak egy elképzelést és ehhez vártak tőlünk információkat az épületekről, illetve ötleteket a hasznosításhoz.
Ezért szerveztek nekünk külön egy gyárlátogatást és utána leültünk beszélgetni a lehetőségekről.
Szívszorító volt ez a bejárás. Életem 43 évének nagyrészét töltöttem itt. Látni, hogy váltak semmivé azok a sok millió dolláros berendezések, az elvégzett töméntelen munka azt nehéz volt feldolgozni. Nem is tudom elfogadni, hogy ennek így kellett történnie.
Margit Feri nem is volt hajlandó az üveggyárba bemenni, mondván nem akarja látni. (Azóta sajnos Ö is elment, R.I.P, Baracskai Ferenc)
Ott vannak azok a hatalmas ipari műemlék épületek, amelyeket sok száz millió forint felhasználásával úgy építettünk át, hogy az eredeti alakja megmaradjon.
A 17-es épületen belül felépítettünk egy másik épületet a külalak megtartásával, az 5-ös épület. 34-es épület, 36-os épület……
A két építész elmondta, hogy lakóépületekben és közösségi terekben gondolkodnak. Állítólag lenne egy befektető, aki nem akarja kilétét felfedni egyelőre.
Abban maradtunk, hogy amint készen lesznek bemutatják nekünk és kíváncsiak a véleményünkre.
Hát itt tartunk.

