Iráni kalandok 2.

Akkor az iráni élmények folytatása.

Teheránban egy lepusztult eredetileg ötcsillagos szállodában laktunk. A folyosón őrködött az iszlám gárda a moszlim szabályok betartásán. A lányok az egyik szobából a másikba nem mehettek át csak teljesen beburkolva.

Reggel egy kisbusz vitte a csapatot a vásár területére. A buszban természetesen ott ült az iszlám gárda ellenőrizve, hogy a lányok a buszban is burkolva legyenek. A mi kiállítási területünkön volt egy belső zárt terület. Ott nem kellett betartani az iszlám öltözködési szabályokat. A standon kint nem a magyar lányok álltak, hanem perzsa lányok, akiket a kirendeltség alkalmazott.

Amikor bejöttek pihenni kiderült folyékonyan beszélnek magyarul, mivel a BME-en végzett elektromérnökök. Elmondták, hogy amikor a Khomeini hatalomra került akkor a munkahelyükön először elküldték őket kávét főzni, majd később elküldték őket haza, mondván, hogy nőknek ott semmi keresnivalója nincs. Mondtuk, hogy itt belül nyugodtan levehetik a varjú szerelést, de nem merték, mert ha az iszlám gárda bejön akkor őket elviszik és élve nem kerülnek ki a börtönből.

Teheránban a sah idején csillogó városban a nyugati márkás árukat árusító üzletek szétverve, tönkretéve. A sah elkezdett építettni egy hatalmas lakótelepet a szegényeknek. Khomeini kijelentette erre nincs szükség. Úgy otthagyták az emberek az építkezést, hogy a toronydarun ott lógott a teher. Egész daru erdő állt ott.

Kende Jancsinak volt egy megbeszélése üzletemberekkel egy kis Ribbon gép eladásáról. Egy eldugott utcában egy jellegtelen épületben találkoztunk, amin belül egy luxus színvonalú vendéglő volt. Ezek az emberek elmondták, hogy a helyzet az, hogy Irán északi része fejlett, viszont délen van 20 millió ember akik az ajatollah szavára az aknamezőre is rámennek. Ők most alámerültek és kivárnak hátha a helyzet jobbra fordul.

Eljött a hazautazás napja. Figyelmeztettek minket, hogy korán menjünk ki a reptérre, mert igen bonyolult a kijutás.

9h kor indult a gépünk. Reggel ötre kiértünk a reptérre. Ott az a látvány fogadott minket, hogy kb. 250 méteres sor áll a reptér épülete előtt bejutásra várva. Mit tehettünk beálltunk sor végére. egy óra elteltével egy lépést sem jutottunk előre. Eléggé kilátástalannak tűnt a helyzetünk. Egyszer csak megjelent egy kirendeltségi srác. Hát ti mit kerestek itt- kérdi. Hát csak be szeretnénk jutni. Én ma már hat embert bevittem. Gyertek szorosan mögöttem, de le ne maradjatok. Elindultunk kikerülve sort. Amikor a bejárat közelébe értünk a srác nekifutott a tömegnek és mindenki szétlökdösve nyomult előre, mi meg utána, egyszer csak ott voltunk a kapu előtt, ahol két géppisztolyos gárdista állta el a bejáratot. A srác ezeket is szétlökte és szabályosan beestünk reptérre.

Akkor kiderült, hogy ott van egy darab röntgengép és annak a kapacitása szabta meg a haladást. Na onnan kezdve már sínen voltunk. Először a bőröndünket vizsgálták át, de úgy hogy a nálam lévő könyvet kb. 300 oldal végiglapozták.

Ezután kaptuk meg a beszálló kártyát. Majd jött a kézitáska átvizsgálása, valuta ellenőrzés fillére, a húsz centes is. Már csak a személyi motozás volt hátra, ahol a cipőt is le kellett venni és a töltőceruzámból a belet is kinyomták.

Mire mindez megtörtént már tíz óra is elmúlt, de szerencsére a BA várt. A z összes gép megvárt mindenkit.

A mikor a gép felszállt és ki lehetett kapcsolni az öveket a perzsa nők berohantak a mosdóba és a varjú szerelést ledobva szebbnél szebb nők jöttek elő.

Az már csak a hab a tortán, hogy amikor beszálltunk a gépbe a sztyuvi azonnal hozott nekünk egy adag whisky-t. ami ha nem is életmentő volt, de majdnem.

Remélem ez a történet némi tanulsággal is jár - a szórakozás mellett - a diktatúrák életrajzáról.