A telepítés
1977-ben a PAR-38 telepítése okán a 34 épület földszintjét ki kelet üríteni. Az ott lévő 2000-es normállámpa gyártó gépsorokat részben Nagykanizsára telepítettük kettőt pedig a 36 épület csatlakozó földszintjére vittünk át. Roham tempóban folyt a két sor bekötése. Amikor a szerelők elmentek ebédszünetet tartani jött az utasítás, hogy az első sort is Kanizsára viszik. Amikor visszajöttek a szerelők nem akartak hinni a fülüknek amikor mondtam nekik, hogy köthetik ki a lóhalálában bekötött gépsort. Elvitték a gépsort ott maradt az üres hely. Dienes Béla egy héttel később jött helyszíni szemlét tartani.
Megállt az üres hely előtt és mondá: hogy néz ki ez az üres hely elől a gépsor meg hátul. Tegyék már előre. Hét végén gépsor kikötve 20 méterrel előbbre téve....
Ugyanakkor amikor folyt a kiürített terület előkészítése a PAR-38 fogadására és nem haladt ütemterv szerint ami veszélyeztette a telepítést egyik délután nyílt az üzem ajtaja és bejött Dienes Béla egyedül. Azonnal nekiestünk és elmondtuk mi mindent kellene csinálni, hogy ne késsen a terület előkészítése. Éppen befejeztük amikor nyílt az ajtó és berohant az összes illetékes igazgató, főmechanikus, TMK vezető stb. Gondolom kapták a fülest, hogy a vezér önállósította magát. Dienes odaszólt nekünk, ne szóljanak semmit majd én beszélek. Ezután az illetékesekre egy az egyben ráöntötte amit mondtunk mint a saját meglátásait. Ők meg hevesen bólogattak bizonyítván egyetértésüket. A Vezér meg közben odakacsintott nekünk. Ezek után alaposan felgyorsultak az események és időben elkészült minden.