Vidám percek 2.

2023.12.10

A Vidám percek 1. folytatása (2023. január 8-i web), mely öt - hat évtizeddel ezelőtt, (de régen volt!) amikor még a munkahelyeken, baráti hangulat uralkodott, a Gépszerkesztésben a komoly tervező munka mellett, egy-két alkalommal, "másra" is jutott idő.

A tojásosok

Homolka Gyula sokszor készített magának - mindig egy tojásból - tízóraira tojásrántottát. Az ő precizitásával folyt a szertartás. Először a rezsót bekapcsolta, amíg az felmelegedett, a tojást a mosdónál megmosta. Kis serpenyőjét kevés zsírral feltette a forró rezsóra és az otthonról hozott, vékonyra felszeletelt hagymát a sistergő zsírra dobta. Innentől kezdve felgyorsított - nehogy a hagyma megégjen - a tojást egy ügyes mozdulattal a serpenyő széléhez ütötte és a széthasadt tojáshéjat szétnyitva a tartalmát a forró zsírra öntötte. Majd villával a hagymát és a tojást összekeverte.

Egy alkalommal valaki (Vagy a Székelyné Hédi, vagy a Krasznai "Zsiga") kivette Gyula bácsi kis dobozkájából az otthonról hozott tojást és kifőzte. A most már keménytojást, lehűtötte, szárazra törölte és ügyesen visszatette a helyére.

Mikor eljött az ideje, Gyula bácsi hozzákezdett a szertartáshoz. Mivel mindenki be volt avatva, halálos csendben készülődtünk a saját elemózsiánk kicsomagolásához és közben lestük a fejleményt.

Minden a megszokott rituálé szerint ment, egészen a tojás felnyitásáig. Ekkor Gyula bácsi a szokott módon és a szokott erővel a serpenyő széléhez koccantotta és felkapta, hogy szétnyissa. Semmi. Újabb kocc és felkapás, (Most már egy"hoppá" kíséretében.) Semmi! Majd egy erősebb próbálkozás és felkapás (A "szentségit" megjegyzéssel.) Semmi, de a zsír már sistergett. Még egy, most már ütés, természetesen hasonló eredménnyel és a "k..va a..ád" kifakadással.

A Zsiga ugrott oda, hogy lekapja a serpenyőt - melyben már vészesen fröcskölt a zsír - nehogy a belelkesedett Gyula bácsi összeégesse magát. Közben kajánul megjegyezte.

  • Homolka úr! Úgy látszik, egy rendkívül vastag héjú tojást csomagolt be a kedves felesége.

A másik tojás-sztori hőse a Pirisi Karcsi volt. Ő mindig keménytojást hozott otthonról. Karcsika állandóan fel akarta magára hívni a lányok figyelmét. Bármit csinált, hangosan kommentálta. A tojás megpucolását is hangos dumájával kísérte.

  • Megfogjuk, feldobjuk, elkapjuk és megsodorjuk.

Így is tett. A tojást jó magasra feldobta, majd azzal a mozdulattal, amellyel elkapta, az asztalhoz ütötte és a tenyerével az asztalhoz nyomva végig görgette. Ezzel a művelettel elérte, hogy a tojáshéj körbe repedezett és könnyen ment a pucolás.

Az egyik alkalommal - egy ismeretlen valaki - kicserélte a tojást nyers tojásra. A produkció "látványosra" sikerült. Ahogy mondani szokás: A fal is csupa tök lett.

Karcsika ezek után mindig "vízpróbával" ellenőrizte, a "görgetés" előtt a tojást, de a produkcióról nem mondott le. Azonban egy idő után megunta a "vizezést". Ezt használta ki valaki és újból tojás cserét hajtott végre. A tojás már az asztalhoz csapásnál megadta magát. Görgetésről szó sem lehetett, csak beletenyerelésről!

  • Anyátokkal szórakozzatok! Véleményezte a cserét Karcsika.

Másnap már ő is - követve Homolka urat - nyers tojást hozott otthonról és rántottát készített magának, de két tojásból. Természetesen ellenőrizte, nehogy keménytojás "legyen" a kiinduló termék.

A kollégák "jóindulata" - természetesen - most sem hagyta békén. Mivel a tojás csere már lejárt lemez volt, azt használta ki valaki, hogy a tojás feltörésénél, Karcsi is a Gyula bácsi "technológiáját" alkalmazta.

Ezért a tojás héján egy alig látható apró furatot készített és ezen keresztül, pár tized átmérőjű, de hosszú spirálrugót tekert a tojásba. Amikor Karcsika a serpenyő széléhez ütötte, a tojás, mint egy gránát szétrobbant. Szétszórva szilánkjait, de főleg szétfröcskölve a levét.

  • Az anyátok szentségit! Értékelt Karcsika.

és a másik tojást -biztos, ami biztos - kifőzte és megpróbálta kibányászni belőle a rugót.

Mivel a poénok elsütése, csak egyszer érdekes és a Gépszerkesztésben semmit sem akartunk unalomig ismételni, a "tojásosok" örömére a tojással kapcsolatos ugratások lekerültek a napirendről.